A következő címkéjű bejegyzések mutatása: popméter tv. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: popméter tv. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. január 11., hétfő

Ryland Bouchard - I Miss You, Eger


Ryland vasárnapi távozása után még egyszer (és egy ideig valószínűleg utoljára) megragadjuk az alkalmat, hogy a végső réteg bőrt is lehúzzuk a témáról. A lenti videón a zenész egy lépcsősoron ülve adja elő az egyik itt tartózkodása során szerzett dalát. Az I Miss You felvétele szombaton, a közös esti mulatság napján készült.

Ryland dj-szettje egyébként minden várakozást fölülmúlt. Csupa izgalmas, számunkra teljesen ismeretlen számmal készült, melyek egyszerre kötötték le hallójárataink figyelmét és táncoltatták meg az érdeklődőket.





Ezennel pedig ünnepélyesen ígéretet teszünk mindenkinek, hogy a mostani bejegyzés után tényleg továbblépünk, és újra a megszokott kerékvágásnak megfelelően (posz)toljuk tovább a remélhetőleg szuper kontentot.

2010. január 7., csütörtök

Ryland Bouchard és Eger


Ryland Bouchard könnyedén elnyerhetné az Eger tiszteletbeli polgárának járó címet. A fenti képen is jól látható, amint a nemrég a városban koncertező zenész, magához képest, milyen látványosan jó hangulatban, meglepően komisz mosollyal az arcán időzik az egyik belvárosi kocsmában. Volt is rá ideje, hiszen a fellépést követően Egerben töltött néhány napot, köztük a szilveszter estét is.

A koncertről egyébként, bokTM-nek hála, felvétel is készült. Ebből szemezgetünk az alábbiakban:








Hogy milyen inspirálónak és termékenynek bizonyult a városban töltött idő, kiválóan jelzi az itt felvett dalok száma. Erről te is könnyedén megbizonyosodhatsz, ha felkeresed Ryland honlapját. A Bad Thoughts cím alatt egyelőre hat egri és egy szegedi szám hallható. A lista azonban folyamatosan bővülni látszik, tehát érdemes lesz később is visszanézni.

Ryland Bouchard - I Miss You, 01.04.2010 in Eger, Hungary (via rylandbouchard.com)


[UPDATE]

Már számunkra is megmosolyogtató a hír, miszerint Ryland úgy döntött, hogy meghosszabbítja a tervezett ittlétét, és január 9-én, azaz szombaton beáll közénk lemezlovaskodni az Egál klub kistermében. Tehát ha valaki még egyszer szeretné megnézni, esetleg rácsodálkozni, hogy bánik a potméterekkel, az jöjjön és hallgassa meg a művész dj-szettjét is!

[UPDATE]


Ám Mr. Bouchard útja még nem ért véget. Hazánkat maga mögött hagyva Lengyelországba utazik majd, hogy folytassa turnéját és további koncerteket adjon. Február 12-én viszont már otthon, az oregoni Portland városában áll színpadra. Állítása szerint azonban, Kelet-Európa szerelmeseként, még mindenképp vissza szeretne térni a későbbiekben.

Köszönjük és minden jót, Ryland.

2009. június 23., kedd

Punkméter TV: Balatonszemes '84

Balatonszemes a magyar tenger déli partján fekvő település, valahol Balatonlelle és Balatonszárszó között. A fürdőhely azonban nemcsak Latinovits Zoltán színművész halálának helyszínéül szolgált, hanem otthont adott például egy zenetörténeti szempontból jócskán lenyűgöző rendezvénynek.

Az 1984-es balatonszemesi rock-tábor hasonló szerepet töltött be a hazai punk életében, mint a tudatmódosító szerekben úszó Woodstock a retkes lábú hippiknél. Itt mutatkozott be ugyanis a magyar punk második generációjának néhány sajátosan magyar, mégis üdítően egyedülálló képviselője. Nevezetesen a Herpesz, az Auróra Cirkáló, a Marina Revue, illetve a sorból némileg kilógó Vágtázó Halottkémek is.
Ne feledjük, hogy ekkoriban a "Három T", illetve dr. Erdős Péter "popcézár" áldásos tevékenységének időszakát éljük. Ez idő tájt ilyen nyíltan rendszerellenes produkciókkal a publikum elé állni óriási kúlságnak számított. Minden tiszteletünk ezeké a fiatal, ízig-vérig tökös srácoké.

Valahányszor beleásom magam a hazai underground-kultúra sanyarú sorsába, kénytelen vagyok újra és újra rádöbbenni, hogy egyszerűen nem létezett menőbb zenekar a Herpesznél. Mégsem szeretnék a nagyszerűségükről áradozni, mert (szerencsére) megtette ezt már helyettem más. Egész pontosan a sokak által csak a "nemzeti avantgárd géniuszaként" emlegetett Pozsonyi 'Bucó' Ádám, aki A magyar punk története című művében így lelkesedett a csapat iránt:

"A négy tag - billentyű, szólógitár, dob, ének - mindegyike oly egyszerű természetességgel teszi a dolgát, annyira mentes még a legcsekélyebb pózolástól is, hogy a látvány egész egyszerűen üdítő. [...] Sajátos billentyűfutamokra épülő, nyers, ámde kidolgozott punk-zenéjük egyedi és izgalmas. Későbbi sorsukról semmit nem tudok."

Sajnos, én sem, pedig ezekkel a fiúkkal aztán bármikor baromi szívesen megismerkednék.



Herpesz - Kórház


Az Auróra Cirkáló vadsága számomra már kicsit erőltetettnek tűnik, bár a minden kétséget kizáróan félelmetesen hatásos és energikus előadásmódjuk valóban páratlan. Bótos Kriszta pánikszerű visítozása és őrült szexi halálhörgése nélkül azonban mit sem érne az egész. Ez később, az énekesnő távozásával, be is bizonyosodott. A zenekar megközelítőleg ilyenkor módosította a nevét Aurórára és indult el a középszerűség és a bénaság szupersztrádáján.


Auróra Cirkáló - Fojtogatók


És azt tudtátok, hogy a stílusjegyekre leginkább ügyelő magyar shoegaze-zenekar a Marina Revue volt?
Mellesleg ők aggatták magukra itthon elsőként a "hardcore" címkét. Azóta sem született jobb magyar dalcím, mint a nihilizmussal bőségesen átitatott Robbanj fel te negédes világ.


Marina Revue - Rohad a bolygó


Ilyen felvételek láttán, őszintén remélem, hogy a jövőben minden kedves Olvasónk hazafias büszkeséggel hirdeti majd a magyar punk felsőbbrendűségét. Összeszorul a szívem, valahányszor szembesülök azzal az igazsággal, miszerint a falfirkák tévednek, és a punk igenis halott.
Pedig ebben tényleg nagyok voltunk. Csakhogy a "gengszterváltás" (annyi minden más mellett) nemcsak Horn Gyula miniszterelnökségét hozta magával, hanem a Hétköznapi Csalódások, az Alvin és a Mókusok, a Fürgerókalábak, illetve hasonlóan ostoba társaik globalizált lázadását is. Így ezt is sikerült elbasznunk. Mint annyi mindent már.

2009. június 9., kedd

Isolated City - új Empire Of The Sun klip

...the most isolated city in the world - olvasható a zenekar blogján az ausztrál városról Perth-ről, ahol a klipet forgatták, és ahonnan egyébként a zenekar tagjai is származnak. Őszintén, szívesen élnék azon az elszigetelt környéken...
Ausztrália egyre jobb hely, a kengurus kontinens rengeteg izgalmas zenekart adott nekünk manapság. Innen jött a Miami Horror, a The Presets, vagy a Cut Copy és persze az Empire of the Sun, akikről már áradoztam korábban, de az új klipet mindenképp ajánlom nektek, leginkább azért mert szép színes. Tőlük megszoktuk már az extrém jelmezeket, a színkavalkádot, no meg a nem mindennapi helyszíneket, de a mostani videó fényességével nem tudok betelni. Az egész egy izgalmas kalandjátékhoz hasonlít, amiből megtudjuk, vajon Littlmore, a kalandor legyőzi-e Steele nagyurat, ami elég nagy meccs, ha belegondolunk. Képzelt lényekben a fiúk verhetetlenek.



A Standing on the Shore-ról annyit, hogy az album nyitódala, és leginkább ez a szám emlékeztet Littlemore előző projektjére, a Pnau-ra. Több elektronika, és hozzá feszes ének. Mindig az Embrace című szám jut róla eszembe.

2009. május 27., szerda

Mi történt az Éva cukrászdában?

Éljen a gyönyörű kilencvenes évek! A diszkó, a kozmetika, a kosárlabda...
A Sportturmix műsorban "szépségkirálynő" jelöltek, ami eleve összeférhetetlen, de ha nem volna elég, a végére megnézhetjük a műsorvezetés netovábbját '93 környékéről "élő" adásban!




Változtass történelmet! Te kit választottál volna Paks szépének?

2009. május 25., hétfő

Önelégült mackók és a letaszított Lukács László

Végre elkészült a videó 2009 eddigi legjobb dalához! Ami tavaly a Blind volt, az idén, reményeim szerint, a még mindig bámulatos Grizzly Bear zenekar Two Weeks-sze lesz. Ha van valami, hát ez igazán megérdemli a rivaldafényt! Különösen ezekkel az idegesítően önelégült mosolyokkal.
Egyébként a dal a május 25-én/26-án megjelent Veckatimest című lemezen szerepel. Ez pedig az album második legjobb szerzeménye, ha esetleg bárkit is érdekelne. Csak remélni tudom, hogy ehhez készül majd a következő hivatalos videó.




A Fát Dönteni végtelenül jópofa barkácsklipje után az Óriás is újabb mozgóképpel jelentkezett. A videót a zenekar május 1-én adott koncertjén vették fel a Dürer-kertben. Az A Kellő Hő a dal címe, amely a 2008-as Jön című lemez nyitánya is egyben.
Megkapó amerikai rockolás furcsán kicsavart szövegekkel. Én kifejezetten boldog vagyok, hogy végre van egy pár korsó sör után egész jól kiabálható, mégis intelligens rockzenekarunk. Ha így folytatják, a végén még letaszítják a trónjáról a hazai rock felett uralkodó, vérprofi Tankcsapdát. Azt hiszem, én szívből örülnék neki. Lukács Laci egy jó ideje már egyébként is ciki.

2009. május 24., vasárnap

Ezt a dalt a szív lelte, remélem sok ember szívlelte

Jószívvel ajánlom a kedves olvasók szíves figyelmébe ezt a szívvel-lélekkel előadott, szívbemarkolóan gyönyörű dalt, melynek szerzője egy svéd fiatalember, Daniel Hedin, művésznevén Le Days, akinek debütáló lemeze nemrégiben jelent meg a Series Two Records kiadó gondozásában. Az album és főként a Blood Red Heart című zseniális szerzemény gyorsan a szívembe lopta magát, így szívügyemnek tekintettem, hogy kiöntsem azt, ami betölti mostanság.

2009. május 18., hétfő

Ditavision


Volt ez az euro-atlanti zenecirkusz a nagyvilágban, pontosabban Moszkvában, és én alig bírtam magammal a héten, annyira vártam, hogy hétfőn megnézhessem a német fiú műsorát. Nem is annyira miatta, hisz' még a nevét sem tudom. De annyian megírták, hogy meglepetésként(?) Dita von Teese is kiáll a színpadra, a mindenféle sexy ígérettől pedig nagyon lelkes lettem. Sajnos azonban nem sokat láthattunk Marilyn Manson exéből, amiért nagyon nagy kár. Helyette viszont kaptunk valami ezüstflitteres bohócot, aki Rickey Martin vagy valami táncos-flatley akart lenni. Egy biztos, egyikkel se jártunk jól. De nem vagyok csalódott, mert Dita nagyon dögös volt.
Üzenném a show rendezőjének, hogy illett volna megmutatni azt az egyetlen izgalmas dolgot, amit ezen az esten láthattak (volna) az emberek világszerte. Kár érte.

Erről van szó:



És amiért genetikát tanulok:

2009. május 1., péntek

Flora

Már szinte felháborít a legújabb Gucci parfüm arca Abbey Lee Kershaw gyönyörű, természetes szépsége. Véleményem szerint ő a nő, a tökéletes mindennel.
Április végétől forgalmazzák hazánkban az új illatot, Gucci - Flora.
A hozzá készült reklámot a híres-hírhedt, botrányos zseni, Chris Cunningham rendezte. A művész úr mesebelivé tesz bármit, amihez hozzányúl. Vegyük például az Aphex Twin, Björk, Madonna, Portishead klipeket, és még a reklámokról és a kisfilmekről nem is beszéltünk.
Nos, az új Gucci promó is olyan hatást kelt bennünk, mintha a legszebb álmunkat álmodnánk. Csak nem tudjuk rémálom, vagy leányálom.

2009. április 22., szerda

Áprilisi videó összeállítás

A csapatból ketten úgy gondolták, nem pöcsölnek tovább, és egy bejegyzésben teszik közzé kedvenc áprilisi videóikat. BokTM és LektronBalázs videóajánlója következik.

Íme a napokban megjelent új Tiga albumról (CIAO!) a bevezető, a Shoes című számhoz készült videó. Kezdésnek nem akármilyen. Ugye nemcsak mi érezzük úgy, hogy ez az enyhén homoerotikus megjelenésű Tiga gyerek kizárólag a hallójáratainkat akarja megsimogatni?! Emlékezzünk csak a Sunglasses At Night-ra és azokra az ajkakra...
Akinek még ennyiből sem rémlik ki is ez a - Magyarországon egyébként már több alkalommal is fellépő - kanadai srác, annak a - sajnálatosan fiatalon elhunyt - Nagi Noda által rendezett Far From Home klipről vagy a közönségkedvenc You Gonna Want Me-ről biztosan be fog ugrani.




Új klippel jelentkezik a manapság himnikus indie rockot játszó, amerikai Trail Of Dead. A videó az idén februárban megjelent (nem is olyan rossz) The Century Of Self című lemezükön szereplő, vágtatós metál zenéket eszünkbe juttató Isis Unveiled című számhoz készült. Sötét füstgomolyagok, csúnyán néző énekes, futkározó, villogó alakzatok, pusztítás, megtisztulás, világmindenség, ezt kapjátok!




Hogy őszinték legyünk, nem sokat tudunk erről a furcsa trióról, de egyből megfogott a tökéletesre gyúrt stílus, az aranyozott szinti, a füstös platón vonagló travi, és maga Sandi... Szeretünk!




Gyertek, tanuljatok Ti is repülni a Ruby Suns-al. A klip ugyan év elején készült, apropóját mégis az adja, hogy nemrég Magyarországon koncerteztek és ámították a szegedi és budapesti közönséget (és persze minket is). A dal a 2008-as év egyik unikumának számító Ruby albumról, a maori és polinéz hatásokat is elegyítő Sea Lion-ról a There Are Birds.




La Roux sokak szerint az év nagy dobása lehet. Könnyű annak, akinek a Mill készíti a videóját. Tudjátok ők a T*shiba reklámért is felelős kisiparosok. Elly Jackson nevét pedig érdemes megjegyezni, sokat fogjátok még hallani.
Ha tetszett a klip: Quicksand




Le sem tagadhatnánk, mekkora Beirut fanok vagyunk, hisz' blogunkon örvendtünk is nekik, sirattuk is már őket. De hát ilyen ez a szerelem :) Áprilisi videó összeállításunk záróakkordja egy csodás koncertvideó a zenekartól, melyet a Baeblemusic rögzített és tárt elénk. Aki kíváncsi a többszámos, hosszú változatra, itt megtekintheti.

2009. április 10., péntek

Túlcsordul, megszakad

Mike Bones csupán egy a tengernyi tipikus énekes-dalszerző közül, a What I Have Left viszont egy kivételesen csodálatos dal. Egyébként meghallgatható az A Fool For Everyone című lemezen, amely idén februárban jelent meg, és még véletlenül se bánkódjon senki, akinek elkerülte a figyelmét. A könnyűzenei szaksajtó sem szentelt rá különösebb figyelmet, hozzáteszem teljesen jogosan. Tökéletesen érdektelen produkció, viszont árválkodik rajta egy igazán kiemelkedő szerzemény. A népszerű videómegosztónak hála pedig nem kell egyetlen fölösleges percet sem végigküszködnünk az egyébként lehangolóan unalmas lemezből, elég egy kattintás, és máris kezdetét veheti a vérbő szentimentalizmus: megszakad a szív, és végre túlcsordulnak az érzelmek.

2009. április 1., szerda

HVU - HVU


The Bloody Beetroots feat. Steve Aoki - Warp from Francesco Calabrese on Vimeo.


Már kezdtem aggódni, hogy ebben a hónapban nem találok egy olyan mozgóképet, amit megoszthatok veletek. Szerencsére, azért vannak olyan vadállatok, akikre mindig számíthatunk. A Bloody Beetroots ismét fergeteges videót alkotott, Steve Aoki pedig hozza az őrültet. A klipet egy olasz csávó rendezte. Róla annyit tudok, hogy csinált már deszkás videót (ki nem?) és szereti a buborékokat (ki nem?). Francesco egyébként nagyon izgi dolgokat is készített, érdemes meglesni a dolgait. A videóról annyit, hogy van benne ugrabugra, szép lányok, Moog szinti, meg kék köpet a kamerába. Aoki pedig azt hiszi, most forgatnak egy új japán horror remake-et. annyira csúnyán néz a kamerába, mintha egy fekete szemű 10 éves kislány lenne, aki most mászott ki egy mély kútból. Még jól is áll neki, de ezen szerintem már senki sem lepődik meg.
A zene pedig pont olyan, mintha a Bloody Beetroots összeállt volna Steve Aokival :)
A nagyszerű duó egyébként megáldott minket az idei év legnagyobb "tini diszkó" remixével, a Killers Spacemen című dalára készült átiratot egész évben kénytelenek leszünk hallgatni :)

2009. március 8., vasárnap

Nőnapi köszöntő


Kedves lányok! A mai nap alkalmából készültünk számotokra egy kis meglepetéssel (a fenti gyönyörű csokor mellé:)). Nem, nem írtunk nektek verset.. Még csak nem is egy béna idézet összeállítással készültünk.. Ehelyett a Popméter-fiúk egy tavaszi csokorba gyűjtötték nektek a legdögösebb és legbájosabb "csajos" zenéket és videókat, melyek várhatóan előidézik majd azt a bizonyos lányos zavart ;)

Boldog Nőnapot!

Külön köszöntjük:
Tomi Petráját, Popshe-t, Katát, Safit, Enikőt, Zitut, Jucust, Borbolyát, Orsit (K.K.), Bogit, Bevit, !nstabil Zsuzsiját, Bettit és Nikit, Csillut, Zsócát, Napraleányt, Rézit, Sümit, Mókát, Zsófit, Nórit, a kultúrmosolyos lányokat, Dzsudith-ot, egálos Enikőt, "menő DJ lány" Zsófit, Nasztit, HÖK-ös Anikót, Neon Nikit, Hangmás Katát, Pop-Corner Esztert, Varga Zsuzsát, Scarlett Johansson-t és természetesen az anyukat (hátha olvassák a blogot:))

Jó (hogy) nők vagytok!

Hallgassátok, nektek készült:


letöltés / download

Treklista

01. YELLO - oh yeah!
02. VAN SHE - kelly
03. ANNIE - i know ur girlfriend hates me
04. KATE NASH - foundations
05. PHOENIX - too young
06. M83 - kim & jessie
07. CUT COPY - feel the love
08. ROBOTS IN DISGUISE - the sex has made me stupid
09. AU REVOIR SIMONE - night majestic
10. THOSE DANCING DAYS - disc-hoe
11. DU-ETTES - every beat of my heart
12. BIS - popstar kill
13. KATY PERRY - i kissed a girl
14. VARGA ZSUZSA - a lányok másra várnak
15. ALL SAINTS - chick fit (KISSY SELL OUT's excellent adventure)
16. UFFIE - ready to uff
17. PEACHES - boys wanna be her
18. THE BOMBETTES - i wanna
19. THE SCHOOL - let it slip
20. KARO - un garcon en mini-jupe
21. WHITE STRIPES - well it's true that we love one another
22. LYKKE LI - breaking it up
23. KATIE MELUA - ghost town
24. HARCSA VERONIKA - i put a spell on you


Videók
















2009. február 17., kedd

Hope



The Presets - If I Know You from Modular France on Vimeo.


Nagyon szeretem a táncolós klipeket, egészen idáig a Weapon Of Choice volt a nagy kedvenc, Christopher Walken azért elég jól odatette magát, hihetetlen figura. Mikor megnéztem a The Presets videóját, egyből Mr. Walken jutott eszembe, habár ő egy hotelben pörög, míg ifjú barátaink Los Angeles utcáin csillogtatják tánctudásuk. A klip rendezőjétől egyébként nem áll távol a táncos klipek világa, mert Eva Husson rendezte az M83 "Kim & Jessie"-ének videóját is.
A számból, ha minden igaz, kis lemez is lesz. Meglátjuk...
Nem is ragozom tovább, feltöltöm a számot az mp3 lejátszómra és irány a Dobó tér egy kis ugrabugrára...

The Presets és a myspace
Eva Husson munkássága

2009. január 26., hétfő

Beirut - La Llorona

A Popméter körében is igen kedvelt Beirut új videoklippel jelentkezett, amit Zach Condon mexikói túrája ihletett. Ez a gyönyörű dal is rajta lesz a február 17-én megjelenő dupla Beirut EP-n, a March of the Zapotec & Realpeople: Holland címet viselő lemezen. A számban egy 19 tagú mexikói (pontosabban zapotec-i) fúvószenekar játszik! Ezek után nagyon kíváncsian várjuk a hamarosan napvilágot látó új Beirut szerzeményeket.

Beruit Myspace >>
Flying Club Cup >>


"La Llorona" New Beirut Video from Owen Cook on Vimeo

2009. január 15., csütörtök

A kutyafáját


Bubblicious from Rex The Dog on Vimeo.

Rex, a kutya ismét visszatért; nem is olyan rég készült amatőrvideós kalandozása után ismét egy animációs klippel. De nem ám a szuper CGI technikát vette alapul, hanem a technika órán megtanult trükkökből dobott össze egy sufnidiszkót.

Rex The Dog és a Myspace

2008. december 30., kedd

TAGADA GADA



Borostás franciák, akiknek volt pofájuk ebben az évben a "keresztel" kapcsolatban számcímet gyártani, de most komolyan, látszik a franciáknak semmi se szent, már a JUSTICE sem, (persze az ep. producere Xavier a keresztesektől)hehe. Amúgy a Poney Poney (Antoine és Florent) új számához készült videoklip szerintünk zseniálisan egyszerű,ki gondolta volna hogy közel 500 karakterből és egy képből klipet lehet készíteni,(ami tegyük hozzá a bulvárújságírás alapja) és persze a zene sem utolsó...a solid shine! című műsorban egyébként már találkozhattatok velük...most megjelent maxi egyébként a "CROSS THE FADER" nevet kapta a keresztségben.:)Az album készülőben.Várjuk!

2008. december 9., kedd

előkerült egy videó...

no nem ribifiú szülinapi bulijáról, habár már várom hogy feltünjön a neten az az ominózus ..., na mindegy ezek a fiúk is vannak olyan kemények mint bitchboy, viszont nem vállalják az arcukat...:).


CORNELIUS from borntofilm on Vimeo.

the bloody beetroots

2008. november 24., hétfő

Copy-Paste



Elkészült, a Hangmás második videó-klipje...
directed by Simon Safranek
Reméljük nemsokára ismét Egerben üdvözölhetjük a fiúkat+Katát :)

2008. november 5., szerda

hopps!!!


ff-jump in the pool on jools from quaqua on Vimeo.

van az a műsor...!!!