A következő címkéjű bejegyzések mutatása: óriás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: óriás. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. augusztus 5., péntek

Egyedi Péter a Bíboros udvarán


Mindenkinek megvan a maga története. Szerencsére Egyedi Péter – a nyár során Egerben is fellépő Óriás frontembere, valamint az Isten Háta Mögött zenekar basszusgitárosa – sincs ezzel másképp. Az énekes-gitáros már több éve ír és vesz fel dalokat a fenti név alatt, többnyire hálószoba-körülmények között, akusztikus gitárján finoman szöszmötölve. A lo-fi külsőbe csomagolt számok rendkívül személyesek és már-már fájdalmasan szépek. Régóta dédelgetett vágyunk válik tehát valóra azzal, hogy Peti augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén Egerben is előadja majd dalait. A koncert helyszíne a Bíboros poharazó udvara lesz, előtte pedig a már jól ismert Barkóczi Noémi készíti elő a színpadot, nagyjából hasonló szellemben.
Peti széles emocionális skáláját kiválóan jelzi, hogy akusztikus estjein előszeretettel dolgoz fel vicces, nagyon vicces és a legkevésbé sem vicces slágereket; de olykor egykori zenekara, a mára szinte kultikus státuszba emelkedett annabarbi dalait is előveszi.

A zenész tavasszal rögzítette az Ez egy ilyen világ című dalát, amelyhez klip is készült. A saját gyártású videóban Peti a nagyszülei otthonának állít emléket. Ahogy a megözvegyült nagymamájával egymásba karolva mosolyognak több mint négy percen keresztül, az egyszerre végtelenül aranyos és, az ismert kontextusba helyezve, borzasztóan szívszorító. Egyszerűségében és őszinteségében felkavaró.




A többi MMAMT-dalt lent meghallgathatjátok, kettőt pedig szabadon le is tölthettek közülük.

mmamt by egyedipeter


Mindenkinek Megvan A Maga Története és Barkóczi Noémi koncertek

Időpont: 2011. augusztus 20. (szombat), 20:00
Helyszín: Bíboros Poharazó, udvar
Belépés: INGYENES!

Az esemény Facebook-oldallal is rendelkezik.

2009. május 25., hétfő

Önelégült mackók és a letaszított Lukács László

Végre elkészült a videó 2009 eddigi legjobb dalához! Ami tavaly a Blind volt, az idén, reményeim szerint, a még mindig bámulatos Grizzly Bear zenekar Two Weeks-sze lesz. Ha van valami, hát ez igazán megérdemli a rivaldafényt! Különösen ezekkel az idegesítően önelégült mosolyokkal.
Egyébként a dal a május 25-én/26-án megjelent Veckatimest című lemezen szerepel. Ez pedig az album második legjobb szerzeménye, ha esetleg bárkit is érdekelne. Csak remélni tudom, hogy ehhez készül majd a következő hivatalos videó.




A Fát Dönteni végtelenül jópofa barkácsklipje után az Óriás is újabb mozgóképpel jelentkezett. A videót a zenekar május 1-én adott koncertjén vették fel a Dürer-kertben. Az A Kellő Hő a dal címe, amely a 2008-as Jön című lemez nyitánya is egyben.
Megkapó amerikai rockolás furcsán kicsavart szövegekkel. Én kifejezetten boldog vagyok, hogy végre van egy pár korsó sör után egész jól kiabálható, mégis intelligens rockzenekarunk. Ha így folytatják, a végén még letaszítják a trónjáról a hazai rock felett uralkodó, vérprofi Tankcsapdát. Azt hiszem, én szívből örülnék neki. Lukács Laci egy jó ideje már egyébként is ciki.