Aggódunk, Kevin # of Montreal – Paralytic Stalks

Egy újabb réges-régi kiskritika...

Túlzott szerénység # Bears – Greater Lakes

Előkerült egy újabb rövidke írás, amelyet elnyelt a január. De most végre kitavaszodott.

Generációs himnuszok # Cloud Nothings – Attack on Memory

Mint bizonyára már néhányan észrevettétek, nemcsak a Popméter hallgat magáról, hanem a Lángoló Gitárok nyomtatott változata is jó ideje késlekedik. A print kiadás legújabb, csaknem teljesen elkészült száma meghatározatlan ideig – vagy talán mindörökre – várat magára, ezért most az LG a blogján teszi közzé a magazinba szánt írásait. Ez itt például ma-Ugly kiskritikája a legutóbbi, de már nem éppen új Cloud Nothings-lemezről.

A jó levegő okozta nyugalom # Real Estate – Days

De jó! maUgly írása a Real Estate legutóbbi lemezéről a Lángoló Gitárok nyomtatott verziója után immár online is elérhető.



Real Estate – Green Aisles (via Draw Us Lines)

Az otthon töltött péntek este aláfestése # Future Islands – On The Water

maUgly írása a Future Islands harmadik lemezéről a Lángoló Gitárok nyomtatott verziója után immár online is elérhető.

Nyár és ősz a Pásztorvölgyben # Destroy The Plastic Chairs! – Road to Shepherd's Valley

Idén már a harmadik EP-jét adja ki a magyar hálószobaszcénához és az egri indie színtérhez megannyi szállal kapcsolódó Destroy The Plastic Chairs! A legfrissebb anyag címét a próbák és felvételek helyszínéül szolgáló kertvárosi környezet, Eger-Felnémet ihlette. A trió a dalokat egész pontosan a Maugliék garázsában kialakított galériában rögzítette.
A borítót a szintifenomén Mesti kedvese, a rémisztő vezetéknevű Gschwendtner Zsófia készítette.
Az alábbiakban a négy új szerzeményről és a lemezkészítéssel kapcsolatos élményeikről maguk a DTPC! tagjai mesélnek.

"Rengeteg klassz emlék fűződik a Road to Sheperd's Valley-hez. Maga a zenélés, a galéria Mauglyék garázsában, ahol a dalokat felvettük, a nyár, de leginkább a banda tagjait összekötő barátság az, amiért érdemes volt csinálni."

(Mesti)

"Remek időtöltés volt a Sheperd's Valley rögzítése. Különösen, hogy a saját otthonomban élvezhettem a barátaim társaságát. Anyukám türelme, egy piros bevásárlókosárnyi 'hangszer', pihentető cigizések a teraszon és a legtöbbször frissen nyírt fűben, paradicsomtócsa a rövidnadrágom hátulján, sörfoltok a szőnyegen és a kanapén, rendszerváltás előtti Ibusz-plakátok Csehszlovákiáról és Szovjetunióról, a kanapé színes barázdái – nagyjából ezek hagytak mély nyomot bennem."
(Maugli)

"Maugliék garázsa a Pásztorvölgyben tökéletes próbahely lett. A 11-es buszon szállított sörök, a finom vacsorák és az önfeledt ökörködések otthonává vált. A próbák után/közben sokszor kosaraztunk fonalgombolyagokkal,többször is megcsodálhattuk Hapek Tony Hawk-os játékokból ellesett gördeszkatudását és az egyfajta padlásként szolgáló galériájában mindig lehetett valami király kincset találni. [...] Igazi áldás, hogy két ilyen kivételes emberrel vagyok egy zenekarban."
(Gasztro)


1. Heartbreaking News:

"Ez az első olyan dalunk, amibe bevetettük a melodikát is és egyből éreztük, hogy 'megemeli' a számot. Amikor az első perc környékén beindult a dallam, akkor már mindhárman tudtuk, hogy ez egy sikeres próba lesz."
(Gasztro)

"Erről például az jut az eszembe, ahogy az Érsekkert szélén állva Gasztro a telefonján felvett jegyzetét mutatja nekem, meg az is, amit aztán a zenélés közben éreztünk. Izzadtunk ám rendesen!"
(Mesti)

"Azon a próbán, amikor a Heartbreaking News-t rögzítettük, teljesen kisebesedett a tenyerem, helyenként már foszlott róla a bőr, meg minden. A végén már csak portörlőronggyal voltam képes megfogni a hangszerem. Több órán keresztül ugyanezt a dal gyűrtük. Egyébként baromi idegesítően indul, de tényleg."
(Maugli)


2. Flows:

"Ezt a dalt a frenetikus Bikavér ünnepes bulit követő reggel vettem fel, miután Söcsöt feltettem a buszra. A bakelitet idéző sercegést a digitális fényképezőgépem rossz mikrofonja okozza."
(Gasztro)

"Szerintem a Gasztro számról-számra egyre jobb énekes-dalszerzővé válik. Ékes példája ennek a Flows, amelyben például maximálisan kibontakozik mint MŰVÉSZ, értitek. Mondjuk azt a filmet a makulátlan elméről meg a ragyogásról rohadtul utálom."
(Maugli)


3. Cross of Blue Eyes:
"Ebben csak ketten játszunk Mauglival, mert Mesti épp Londonban téblábolt. Nem volt semmi szövegem a gitárdallamra, meg is kérdeztem Hapekot, hogy nem írna-e valamit, mi jár a fejében most? Azt mondta, hogy HALÁL! Aztán leült és 3 perc alatt megírta ezt a gyönyörű szöveget."
(Gasztro)

"Nem tudom, mi van velem, de én tényleg nagyon sokat gondolok az elmúlásra. Nemcsak a halálra, hanem úgy általában mindennek a végére. Emlékszem, a próba után Gasztro lelkendezve mesélte az anyukámnak a konyhánkban, hogy a kisfia milyen szépséges dalszöveget írt. Angolul. Első csalódás. A Halálról. Második csalódás. Hát, nem lennék az anyukám... Ja, és baszki, ez megjelent a Recorder-kazin is, szóval eléggé büntet!"
(Maugli)

4. Magnetic Girl:
"Amikor ez a szám született, rengeteg Magnetic Fields-et hallgattam és sokszor azt kívántam, hogy bárcsak olyan csodálatos dalokat tudnék írni, mint Stephin Merritt. Ez a szöveg kiindulópontja. Mesti védjegyszerű szintijátéka és Maugli hurkapálcikás kacatpop dobolása mindig emlékeztet arra, hogy a 'Destroy The Plastic Chairs!' legénységéhez tartozni legalább olyan örömteli dolog, mintha a Magnetic Fields tagja lennék!"
(Gasztro)

"Emlékszem, első hallásra nem rajongtam a dal vázlatáért, ezzel szemben a felvétel során folyton ujjongtam, hogy vegyük fel még egyszer, hisz' annyira király ezt játszani!"
(Mesti)


A "Road to Shepherd's Valley" az összes DTPC!-felvételhez hasonlóan természetesen most is ingyen letölthető innen vagy a csapat Bandcamp-oldaláról.

Szerelmes voltam a Varga Zsuzsába # Hó Márton és a Jégkorszak – Dalok a fürdőszobából

Október 31-én a jelent meg Hó Márton és a Jégkorszak debütáló nagylemeze, szerzői kiadásban, ingyen (is) letölthető digitális formátumban. A 38 perces album jó pár száma ismerősen csenghet azoknak az egrieknek, akik ott voltak Marci 2010 -es egri koncertjén. Az akkor még két gitárral fellépő Jégkorszak az Egerben is otthonosan mozgó Szőke Barna társaságában szórakoztatta a Bíboros közönségét. Hó Márton azóta rengeteg érdekes, olykor meghökkentő produkcióval állt elő, gondolhatunk itt a James Blake feldolgozására, vagy az idén mindenkit megbolondító Fluor és Quimby szám összedolgozására.



Időközben elkészült a mostani albumot is bevezető Szeles Mónika EP is, melynek bemutatóján a Popméter is pörgethetett.
A zenekar mindezalatt négytagúra bővült: a megjelent albumon a már említett Szőke Barna gitározik, akit a The Qualitons és a Planet 55 bandákból ismerhettek, a szintén egri múlttal rendelkező Gulyás Kristóf (szintén Planet 55) dobol, és Horváth Kristóf (Live Large) basszusgitározik. A produceri munkálatokat a magyar könnyűzenei életben jól ismert Tövisházi Ambrus (Amorf Ördögök, Péterfy Bori stb.) végezte.
Az album lemezbemutatója december 10-én lesz a Rohamban.


Hallgassátok:





(Egy kis segítség: Az album ingyen letölthető, ha az összeghez nullát írsz, de senkit sem beszélünk le a támogatásról. Sőt, amennyiben módotok van rá, egyenesen buzdítunk benneteket az anyagi elismerésre.)

Túlságosan szép, gusztustalanul giccses # M83 – Hurry Up, We're Dreaming

maUgly írását az M83 legújabb lemezéről a Lángoló Gitárokon olvashatjátok.



M83 – Midnight City (Alcala Remix) (via umstrum||music)

Redőny vs. sunshine pop # Hangmás – Ragadozó

maUgly írását a Hangmás harmadik lemezéről a Lángoló Gitárokon olvashatjátok.


Ragadozó – Hangmás-lemezpremier (LG)

Vákuumba csomagolva # Tunnels – The Blackout

Ha hallottál már a Jackie-O Motherfuckerről vagy esetleg az Eternal Tapestryről, akkor minden bizonnyal Nicholas Bindemanról is. Sajnos én nem, viszont a napokban épp az utóbbi zenekarral ismerkedtem, amikor kiderült, hogy ezeknek a minimalista, szintis, mondhatni vákuumba csomagolt felvételeknek a legfőbb birtokosa szintén Nicholas. Persze azért ennek hatására nem jöttem annyira izgalomba, hogy elővegyek egy zsebkendőt, de arra mindenképp megfelelő volt, hogy helyette (mármint a zsepi helyett) egy Blank Dogs lemezt is végigpörgessek.

Számról-számra nem szeretnék végigmenni, viszont annyit azért hozzátennék, hogy a Red Road című szerzemény a Deus Exet, egy általam is sokat kínzott videojátékot juttatja eszembe. Ám ha jobban belegondolok, akkor az egész lemez lehetne egy amolyan soundtrack, mondjuk egy Lynch-filmé, de akár egy '70-80-as évekbeli, rég elfeledett sci-fié is.

Borzkaromvillantás # My Badger Claws

A Kanagawa és a Popméter legénysége igencsak mozgalmas estét zárt szerdán. Reméljük, mindenkinek sikerült kipihennie a féktelen mulatozást. (Fényképalbum itt, videók itt.) A több szempontból is izgalmas koncert (egyenruhás közönségre nem számítottunk) és az őrületes bulizást hozó dj-szettek után szerencsére a Jaffából való távozást követően sem állt meg a dilivonat: az est fellépőivel zakatoltunk tovább az egri éjszakában. A hajnalig tartó haverkodás egyik legörömtelibb mozzanata, hogy a hiperaktív és szupercuki basszusgitáros lánnyal, Gaby Feltennel való beszélgetés közben kiderült, hogy van egy szobaprojektje otthon Den Haagban, My Badger Claws néven. Jó-jó, manapság már bárkinek lehet bedroom pop formációja, de a tegnapi remek koncert után érthető módon lelkesen loholtam hazafelé, hogy lecsekkolhassam a füzetből kitépett cetlire firkált soundcloud oldalt. Szerencsére nem kellett csalódnom. A mókás nevű My Badger Claws hat dala ismét bebizonyította számomra, hogy mindig érdemes magunknál papírt és tollat hordani és azt is igazolta, hogy az ilyen szobaprojektek a legtöbb esetben hamar belopják magukat a szívembe.
A számok, mint maga Gaby is, igen sokszínűek. A 8-bites zúgással operáló I Has a Sad című dal viseli magán leginkább a Kanagawa (ex-Failotron) keze nyomát. Ha szerdán hiányoltátok az éneket a koncerten, akkor ez a szám megmutathatja, hogy milyen is lenne a Kanagawa énekkel. A Spring Fever karcos gitárhangzását Gaby bájos vokálja teszi tavaszi szellőhöz hasonlóan könnyeddé és kellemessé; a You Make the Forestben a szolid zajfüggöny alatt szitárként ható bendzsó/ukulele meditatív monotonsága a folk világát idézi. A Your Horrible Couch egy gyakori problémát dolgoz fel: a házibuliban kanapén alvás nehézségeiről szóló popdballadában énekel talán a legandalítóbban posztunk holland hősnője. És itt el is érkeztünk a kedvenc "Borzkarmaim" dalomhoz. A Cat Inside már első hallásra teljesen leveszi az embert a lábáról. A félszeg ukulele, a derűs fütyörészés, a játékos furulya és a cukin szerelmes szöveg egyszerűen tüneményes! Az egyik legklasszabb twee dal, amelyet idén hallottam. Végül a lassan hömpölygő, matekosabb, cipőbámulós Hunter Gatherer következik, mely szépen fokozatosan jut el a katarzisig.

Latest tracks by My Badger Claws

A lengyel Who Invented Double Tap után ez a második szobaprojekt az idén, amelyet közvetlenül a név mögött megbújó ismerős írt fel nekem egy fecnire, szóval fiúk-lányok, mindig legyen nálatok kéznél íróeszköz, sosem tudhatjátok, hogy ki szobazenész és ki nem!

ALERT! Cicás kontent! # Destroy The Plastic Chairs! – Cat’s Life

Az év elején jelent meg a Destroy The Plastic Chairs! bemutatkozó EP-je, aminek örömére akkor össze is hoztunk egy minikoncertet és egy bulit. Alig fél év eltelte után ma végre megérkezett a folytatás is, Cat's Life címmel. A csapat mentalitása mit sem változott, továbbra is őszinte esetlenséggel, öniróniával és DIY-szellemiséggel közelíti meg az azóta már intézményesült magyar hálószobapopot. Az egyetlen különbség a debütáláshoz képest, hogy a DTPC! kinőtte az instrumentális világát, és már angol nyelvű ének is hallható a dalokban. A hanganyag természetesen szabadon meghallgatható és birtokolható is. A dalszövegeket pedig a zenekar Bandcamp-oldalán olvashatjátok.

A Weather Report of a Heart részeges, düledező felvezetése után a Sad Kolibries egyik felével, ModesTomival közösen készített Metróslány hallható, amellyel valószínűleg megteremtettük a girlgaze műfaját. Az A Bowl of Micro-Phone Calls szomorkás, külvárosi folkját a címével vicceskedő Oast (a coast without a Sea) követi, amelyben énekesünk, Gasztro a magyar J Mascis, Random Characters Gyuri elektromos gitárján rokkol egyet. A címadó szám pedig a morcosan dörmögő gitárral, az alattomos szintetizátorral és a fémesen csattogó söröshordóval maga a megtestesült poszt-plasztik punk. A bónuszfelvételnek szánt záródal egyik korai kedvencünk, a The Good, The Bad & The Queen 80's Life című számának puritán újraértelmezése, még abból az időből, amikor hatan zenéltünk együtt.

A borító megvalósításáért hatalmas nagy köszönet Moroncsik Ádámnak.

Rajongani pedig továbbra is lehetséges.

Üdvök és ölelések mindenkinek,
Gasztro, Mesti és maUgly

‘I want to run away / I’ve nothing more to say' # Girls Names - Dead To Me

Elöljáróban annyit, hogy ezt az albumot vártam legjobban a tavasszal, szóval őszinte leszek.

Igaz, hogy tavaly már volt egy EP-jük, bár akkor még nem is nagyon figyeltem fel rájuk. Viszont egy nap, ha jól emlékszem a Bloodwell c. számukra ugrott a zenelejátszóm, és "fúú, nekem ez kell most!"-érzés, vagy valami hasonló egyszerűsség villant át rajtam.

Girls Names : Blood River by SUPMAG

Azért is, mert ugye mostanság elég népszerűek lettek az olyan együttesek, akik a '60-as évek napfényes, szörf áztatta dallamait egy kis brit 'cipőbámulással' vegyítik. És hát én is elcsábultam. Visszatérve a "lánynevekre" (egyébként az én kedvenc női nevem az Anna, az ő favoritjuk meg ebből a videoból kiderül), újra végigtoltam a kislemezt, kutakodtam, hogy jelent-e meg azóta valami újdonság, meg videókat böngésztem, mint pl az otthon, egy szobában felvett, diszkólámpákkal megspékelt a Twin Peaks - Falling dal feldolgozása, vagy egy kis utcai mókázás, mint ez, amin lehet nem is ők vannak, ami végülis mindegy, de az nem, hogy azóta is ezt dúdolom.

Habár egy meglehetősen pontosan és szabatosan megalkotott lemezről van szó, azért a majdnem egy csokorra való, ikonikus együttesektől származó hatások szintén beleivódtak ebbe a félórás alkotásba, gondolok én itt pl a 'No More Words' Jesus and Mary Chain-es zizegésére, vagy a 'Nothing More to Say' JD Digital-óda játékára.


Ők az ír Girls Names, akik amúgy első koncerjükön úgy léptek fel, hogy még csak nem is gyakoroltak! Borzasztó bátor fiatalemberek ezek, a lány basszusgitáros ellenére is (neki van tetkója egyébként, szóval ő lehet nem is fél...)

Mindenesetre ezt az albumot ajánlom nem másnak, mint minden Anna nevű leányzónak! Húsvétra, kölni helyett belfastit..


Girls Names - When You Cry (session) via

Girls Names - I Lose

"Denis Denis, oh with your eyes so blue" - Jacno pályafutásának főbb momentumai

Világéletemben nem tanultam franciául. Ebből kifolyólag nem is csúsztattam nagyot, amikor jó egy éve azt állítottam a Blip-csatornámon, hogy tudásom kimerül a 'végbélkúp' = 'suppositoire' azonosság ismeretében. Nos, mindezek ellenére kifejezetten rajongok a francia nyelvű zenékért, kezdve a 60-as évekbeli yé-yé irányzattól az őrületes cold-wave válogatásokig rengeteg szuper albumot köszönhetünk Franciaországnak. Most azt a Csodálatos Férfit ismerhetjük meg, aki még Debbie Harry-t is megihlette a Denis című szám erejéig - ő pedig nem más, mint Jacno.

Jacno 1957-ben született Párizsban, Denis Quillard néven. Láncdohányosként rajongója volt a Gauloises cigarettamárkának, művészneve is innen eredeztethető: Marcel Jacno tervezte ugyanis a dobozon szereplő sisakos logót.

Zenei karrierjét a Les Stinky Toys nevű bandában kezdte, mely Párizs első punkzenekarai közé tartozott. Kezdeti mérsékelt sikereik után, Malcolm McLaren invitálására felléptek Londonban, a 100 Clubban rendezett fesztiválon, nem kisebb nevek, mint a Clash, a Sex Pistols, a Damned, a Buzzcocks és a Siouxsie & The Banshees társaságában. A Stinky Toys sikerében nagy szerepe volt történetünk másik fő szereplőjének, az énekesnő Elli Medeirosnak is. Jacno egy 1973-as diáktüntetésen ismerte meg az uruguayi származású lányt, akivel aztán egy ideig együtt éltek, és több zenei projektet is beindítottak.

Les Stinky Toys - Birthday Party (1979)

A Stinky Toys 1979-es feloszlásakor már a párizsi punkszíntér emblematikus zenekarának számított; mindezek ellenére Jacno folyton tagadta, hogy "punkok" lennének. A Kraftwerk ebben az évben adta ki a Trans-Europe Express című albumát, nagy hatást gyakorolva ezzel a francia művészre, aki 1979-ben megjelentette első saját kiadványát, a Rectangle EP-t. Az album dalai geometriai formákról kapták nevüket, a Rectangle című számhoz pedig egy őrületesen kúl videoklip is készült. Ez a dal amellett, hogy egy korabeli Nesquik tévéreklám háttérzenéje volt, kiváló alapot szolgáltatott Gigi D'Agostinonak, hogy lenyúlja az alapot és elkészítse belőle az elmúlt évtized sokat emlegetett slágerét, a La Passiont. Ugye emlékszik mindenki?!

Jacno - Rectangle (1980)

A saját EP után Jacno és Elli Medeiros útja újra keresztezte egymást, Elli & Jacno néven három stúdióalbumot adtak ki. Egytől-egyik fülbemászó, játékos szinti-pop dalokat írtak, mint például már a Popméter Tavaszköszöntőjében is említett Main Dans La Main, a nem kevésbé slágeres Le Telephone, vagy az Oh La La. Hogy mennyire hibátlan is volt ez a produkció, semmi sem bizonyítja jobban, mint a videoklipjeik - ahol tulajdonképp semmi sem történik, mégis lélegzetelállítóan menő az összes; Jacno hideg tekintetétől kezdve Elli páratlanul eltalált fellépőruhájáig bezárólag nem hiányzik itt semmi a tökéletes popzenei élményből.

Elli et Jacno - Main Dans La Main (1980)

Miután 1984-ben véget ért közös karrierjük, Jacno még kiadott néhány szólóalbumot, melyek sikere elmaradt a korábbiaktól. 2006-ban a foci-vb idejére időzítve előállt egy dallal, amiben azt hirdette, hogy "a sport öl" - néhány év múlva azonban megtapasztalhatta, a láncdohányzás még inkább, ugyanis 2009 novemberében, 52 évesen rákban vesztette életét a manapság kissé elfeledett francia zenész.

Nácik az űrben # Haunebu – My Father Was A Master Blacksmith

ma-Ugly írását a Haunebu lemezéről a Lángoló Gitárokon olvashatjátok.

Sohasemvolt dicsőség # The Pains Of Being Pure At Heart – Belong

ma-Ugly írását a Pains Of Being Pure At Heart második lemezéről a Lángoló Gitárokon olvashatjátok.



The Pains of Being Pure at Heart – Belong (via Indie Rock Cafe)

Hallhatóan derűlátóbb # Low – C'mon

A Low egy lassú zenét játszó zenekar. Az úgynevezett slowcore színtér egyedülállóan különleges esete, melyet egy házaspár – név szerint Alan Sparhawk és Mimi Parker – hívott életre 1993-ban, hogy szomorú dalokat adhassanak a világnak. A folyamatosan változó körülmények (basszusgitáros tagcserék, kiadóváltások, producerek jönnek-mennek) ellenére korszakról-korszakra mindvégig az ő párosuk határozta meg azt a páratlan zenei formavilágot, melyet a Low név fémjelez.

Zenéjük és kísérletezőkedvük egyfajta válasz volt a '90-es évek elejének grunge áradatára. Olyan lemezek megálmodói és –alkotói, mint a kritikus-kedvenc Secret Name, az ismertséget hozó Things We Lost In The Fire, és a sikert koronázó Trust. A Joy Division-re emlékező A Means to an End: The Music of Joy Division című, 1995-ben megjelent válogatáson pedig egy feldolgozással is szerepelnek olyan inspirált előadók mellett, mint a The Smiths vagy a Tortoise.

Dalaikban mélység van, melyekkel egy zord és reményvesztett világról alkotnak képet. Mindezt kopár minimalizmussal, végtelen egyszerűséggel (a dobon játszó hölgytag mindössze egy pergődobot és egy lábcint használ) tálalják az avatott hallgató számára. Sparhawk és Parker éneke – ugyan a sötétségből, de mégis – a szívhez szólnak.

A C’mon sorban a kilencedik stúdióalbum, mely a 2007-es elektronikával játszadozó Drums And Guns című remekmű mellett, szintén a Sub Pop Records gondozásában jelent meg, és amelyen – nem is oly' meglepő módon – ismét egy új basszusgitáros, Steve Garrington mutatkozik be. A lemez kuriózum a zenekar múltját tekintve, ugyanis hallhatóan derűlátóbb, mint elődei. A nyitódal Try To Sleep finom higgadtságával és dallamosságával, keringős tempóban már ezt az új irányt jelzi számunkra. A sötét felhők már nem állnak (annyira) a fény útjába. A You See Everything ezt a könnyedséget viszi tovább, melyben már Mimi Parker éteri hangja kerül előtérbe, ahogy az Especially Me-ben is. A dalok telítettebbek, minimalizmusnak nyoma sincs. Köszönhető ez olyan vendégzenészeknek is, mint a gitáros Wilco-tag Nels Cline és a hegedűn játszó Caitlin Moe. Ennek ellenére egy hamisítatlan Low lemezzel állunk szemben, melyen azért borúsabb szerzemények is helyet kapnak. A Witches síró gitárjai a korábbi idők hangulatát idézik, míg a Done mélyen elterülő völgyekbe húzza a hallgatót. A $20 pedig talán a lemez legkeserűbb száma, mely aztán a nyolc perc hosszúságú, zajosabb Nothing But Heart-nál csúcsosodik ki. A zárószám Something's Turning Over egy – a Low-tól meglehetősen szokatlan módon – kifejezetten vidám felvétel. A fény útját immár semmi nem állja el.

Mindent összegezve, a Low ezúttal egy jóval színesebb anyagot állított össze, mely kihívás a rajongók és egyben önmaga számára is.

Hallgatása magányosan eltöltött (de nem feltétlenül esős) napokra ajánlott.

Belong - Common Era

Habár ez a new-orleansi együttes már lassan egy évtizede jelen van a zenevilágban, a napokban megjelent lemezük csupán a második. Ha a Katrina-hurrikánra gondolunk, ez talán nem is olyan meglepő. Viszont az újabb megjelenést ismét 'sikerült' egy természeti csapáshoz igazítani...

Nem tudom, hogy ez az én hibám-e, vagy valami tőlem független dologé, de az idei lemezt hallgatván más nem is nagyon jutott eszembe a pusztoláson kívül. Azt azért mégse mondanám, hogy temet. A szépségnek s mindenféle gyönyörnek megvan az a tulajdonsága, hogy egyszer tovaszáll, elmúlik, és igazából ezek mégsem vesznek el, csak átalakultak valami érthetetlenné, groteszkké. És szerintem pont ez az, amit a Common Era is oly' elszántan és kétségbeesetten próbál megértetni velünk.

Hogy ne legyek ennyire metafórikus és zeneileg is megközelítsem, a Common Era (stream) már sokkal inkább egy poplemez, az előző lemezükhöz képest mindenképp. Az ambient dallamok mellett már az énekkel is találkozhatunk a 9 szám során, és az instrumentalitás is előtérbe került: benne rejlik a hűvös elektronika, csakúgy, mint a shoegaze legnihilistább elemei, nem elfelejtkezvén a 80-as évek post-punk hangulatáról.

Belong - Never Came Close (via AlteredZones)

myspace: Belong
Kranky Records

A meztelenség varázsa # J Mascis – Several Shades Of Why

ma-Ugly írását J Mascis legújabb szólólemezéről a Lángoló Gitárokon olvashatjátok.



J Mascis – Not Enough (via Sub Pop Records)

Dignan Porch – Deluded

A délnyugat-londoni Dignan Porch először otthon vette fel a dalait, ami – főleg a lo-fi bandák esetében – semmi esetre sem meglepő, s még az sem, hogy ezeket feltolta a myspace-re; az viszont már annál inkább, hogy amint ezt megtette, a méltán neves Captured Tracks kiadó rögtön lecsapott rá, és egy single-t meg is jelentetett On A Ride névvel. Ezt tavaly a szintén otthon rögzített Tendrils EP követte, és az azóta 5 fős zenekar idén Deluded címmel egy újabb, mondhatni rövid, de mindenképp teljes, részben stúdióban, részben még mindig otthon felvett lemezzel jelentkezik. Képzeljétek, még a néhányotok számára biztos ismerős Lovvers egyik tagja, Henry Withers is vendégszerepel a cuccon.

Első hallgatásra olyan volt, mintha egy felfedezetlen, 80-as évekbeli pszichedelikus-experimentális banda kiadatlan demófelvételeit hallgatnám. De aztán realizálódott, hogy a Delude egy igazán pozitív példa arra, hogy egy kis jammelés alap felszerelésekkel, gitárral, dobbal, riffekkel még mindig időtlen, és semmi estre se szégyen, ha közben a cipődet is bámulod.