Vákuumba csomagolva # Tunnels – The Blackout

Ha hallottál már a Jackie-O Motherfuckerről vagy esetleg az Eternal Tapestryről, akkor minden bizonnyal Nicholas Bindemanról is. Sajnos én nem, viszont a napokban épp az utóbbi zenekarral ismerkedtem, amikor kiderült, hogy ezeknek a minimalista, szintis, mondhatni vákuumba csomagolt felvételeknek a legfőbb birtokosa szintén Nicholas. Persze azért ennek hatására nem jöttem annyira izgalomba, hogy elővegyek egy zsebkendőt, de arra mindenképp megfelelő volt, hogy helyette (mármint a zsepi helyett) egy Blank Dogs lemezt is végigpörgessek.

Számról-számra nem szeretnék végigmenni, viszont annyit azért hozzátennék, hogy a Red Road című szerzemény a Deus Exet, egy általam is sokat kínzott videojátékot juttatja eszembe. Ám ha jobban belegondolok, akkor az egész lemez lehetne egy amolyan soundtrack, mondjuk egy Lynch-filmé, de akár egy '70-80-as évekbeli, rég elfeledett sci-fié is.

Bizalomgerjesztő, mint egy meztelencsiga # Blank Dogs – Land and Fixed

ma-Ugly írását a Blank Dogs legutóbbi albumáról a Lángoló Gitárok ömlesztett kritikái közt olvashatjátok.



Blank Dogs – Northern Islands (via Polaroid)

Ha Ian Curtis élne... # Blank Dogs - Under And Under

Kevés idiótább játékot tudok elképzelni a "Mi lenne, ha..." kezdetű kérdésfelvetéseknél. Nyilván az én fogyatékosságom, hogy képtelen vagyok magamat mindenféle lehetetlen szituációba és kiszolgáltatott helyzetbe élni, de valószínűleg itt, Közép-Kelet Európában sosem lesz szükségem azon törni a fejem, hogy merre menekülnék, ha például négy különböző irányból négy különböző vadállat közeledne felém. Hacsak nem történne valamiféle óriási gebasz a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

Pár napja azonban gondolkodóba estem. Mi lenne, ha Ian Curtis nem lett volna öngyilkos 1980. május 18-án?
Minden bizonnyal megtette volna ugyanezt némileg később.
Oké, de mi lenne akkor, ha Ian Curtis élne? Most, 2009-ben.
Feltehetőleg teljesen kiégve, egy koszos, szürke bérházba visszavonulva éldegélne, s talán alkotói barátság fűzné a Dan Boeckner-Spencer Krug pároshoz. Alkalomadtán pedig pár korsó sör erejéig feltűnne egy-egy Interpol (királyság!), Editors (bénaság!), esetleg White Lies (még nagyobb bénaság!) klubkoncerten. Kizárólag egyedül, önmaga árnyékaként, a leghátsó sorok egyikében dohányozva.
Ám a Blank Dogs zenei világához szinte biztos, hogy valamiféle páratlanul különleges kapcsolat fűzné.

"Invisible man, hard to understand" - mindössze ennyi áll az arcát takargató zenész last.fm-es adatlapján. Való igaz, a Blank Dogs "no-fi"-ba ágyazott post-punkjának befogadása jókora adag nyitottságot igényelhet. Ugyanakkor például a jelen sorok írója még annak idején a Pieces című dalba lett reménytelenül szerelmes. Sőt, még ma is hevesebben ver a szíve, ha meghallja.

Blank Dogs - Pieces

Ha valaki fogékony a Psychedelic Horseshit zenekar által kitalált, mókás nevű shitgaze-re, ráadásul a Hangmás elidegenedettségérzete sem áll tőle távol, az most végre fellélegezhet. Talált valamit, ami egy darabig lekötheti.
És pont ez az "egy darabig" adja az Under And Under gyengeségét. Egyben hallgatva végtelenül tömény. Egy bizonyos idő után összefolyik, és valóságos teher lesz rá odafigyelni. Ugyanakkor 2-3 számos blokkokra bontva kifejezetten élvezhető. Így nem válik megszokottá sem a dalok feszessége, sem az ótvar hanzás.
Valami ilyesmi sülne ki, ha a mostanában a Wavves-szel csúcsra törő Nathan Williams összeállna az Ariel Pink's Haunted Graffiti-ből ismert John Maus-szal Joy Division, The Sound és Cure dalokat utánozni.
Csak úgy árad a sötétség! Mindenki izolált, mindenkit szétvet a feszültség, tánc helyett pedig mindenki görcsösen rángatózik. Nem is értem, hogy jöhetett ki ez a lemez épp most, a nyár elején. Ennek a zenének kifejezetten árt a napfény.

És hogy kinek fog ez tetszeni?
Természetesen a hiperérzékeny, szuperfrusztrált, extraszorongós Ian Curtis-imitátoroknak. A "nehéz napokon".

Blank Dogs - Setting Fire To Your House