A következő címkéjű bejegyzések mutatása: születésnap. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: születésnap. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. október 24., hétfő

4 éves a Popméter - Népi Papa és a Haverok valamint Halál Judit a Jaffában

Itt az október és végre-végre, egyre közeledik a Popméter születésnapja (immár a negyedik), melynek pontos dátuma tulajdonképp nincs, de amit rendre a Halloweenhez (angolszász szokásokat nem kedvelők számára: halottak napjához) legközelebb eső hétvégi napon szoktunk ünnepelni féktelen bulizás keretében, haverek közt, barátnőkkel, fanokkal, és persze Tesco Disco Kecskével – ahogy tavaly is.

Magunk közt szoktunk viccelődni azon, hogy vajon melyik lesz a Popméter éve és persze mindig az aktuálisra esik a választásunk - jogosan, hisz' ez az egész buli, melybe négy évvel ezelőtt belecsöppentünk egyre jobb és jobb. De ami most következik, annál akkor sem találhattunk volna ki jobbat, ha a legmocskosabb fantáziálgatásba merülünk. Egy igazán vadnak ígérkező Popméter buli vár mindenkire olyan fellépővel, mellyel már régóta adósai vagyunk a város és a környék popperei számára. Idén úgy döntöttünk, nem halogatjuk tovább a tartozást és törlesztünk.

Elhívtuk hát koncertezni Magyarország egyetlen, homoszexuális popzenét játszó csapatát, olyan (Popméter-)bulihimnuszok megálmodóit, mint a "Lobognak a nagy csöcsök", a "Baszni, Baszni" vagy a "Pattanj popóra", jön tehát a Népi Papa és a Haverok.

Másik vendégünk a Halál Judit, mely Győrből indult, jelenleg Budapesten üzemel, és aktívan részt vett a magyar hálószoba-színtér berobbantásában. Zenéjükben fellelhető a nyolcvanas évek magyar punkzenekarainak lendülete, ám itt nem áll meg tudományuk, hiszen a ballada-szerű Balatonnal az idei év egyik legjobban eltalált magyar dalát is ők jegyzik.

Kedves barátaink, szeretettel várunk tehát Benneteket idén is az Év Egri Bulijára!

Különösen nagy szeretettel invitáljuk a Popméter drága Apukáját, Instabil-t és Anyukáját, Csillut, akiktől eddig a legtöbb odafigyelést, támogatást és bátorítást kaptuk. Csók a Családnak! - Balázs, Danó, Dávid, Gabó, Norbi és Tomi.

ps.:
- A jelmez nem kötelező, de ajánlott. Ugyan nem farsang lesz, de Popsztárnak öltözők előnyben!
- Torta idén is lesz, de lehet sütni még még, a sütiből sosem elég! (Legfeljebb majd visztek haza maradékot.)

4 éves a Popméter - NÉPI PAPA ÉS A HAVEROK / HALÁL JUDIT
2011. október 29., szombat
21 óra
Jaffa CoolTour Club
Eger, Vörösmarty út 25-27.
A belépés INGYENES.

NÉPI PAPA ÉS A HAVEROK
facebook
myspace

HALÁL JUDIT
facebook
bandcamp

A koncertek után pedig ők DJ-znek:

VIBRATOR és COLBAS
JEHOVA és MA-UGLY

Az eseményt Facebookon is követhetitek.

2010. október 30., szombat

Birthday Mixtape - Mega Dance Traxxx 2007-2010

A ma esti szülinapi bulira készülődve, a legjobb bulik és közös élmények felidézése mellett egybegyűjtöttük azokat a számokat, melyeket az elmúlt három évben a legszívesebben játszottunk bulijainkon a közönség - és valljuk be: néha önző módon saját magunk - szórakoztatására.

Az alábbiakban tehát egy trú Popméter válogatás következik, némi személyes csöpögéssel a dalokról.

Popméter Birthday Mixtape - Mega Dance Traxxx 2007-2010 by popmeter

A dalok:

Altered Images - Happy Birthday
Ha valamelyik kis pajtásnak épp szülinapja volt, vagy közeledett, fix, hogy legalább egyszer lepörgött aznap. Ez alól a Popméter szülinapok sem voltak kivételek. (NorB)

The Tough Alliance - First Class Riot
Abban az időben, amikor még friss volt a Popméter-igazolványom, rengeteg alkalommal ment ez a szám. Főleg akkor, ha én, vagy El Balage dídzséztünk. Ugrálva éneklés, pörögve táncolás ment rá. Egy időben ezt tartottam a Popméter himnuszának, legnagyobb Bulislágerének, komolyan. (Colbas)

Ramones - Don't Go
Amellett, hogy a kedvenc dalom a kedvenc zenekaromtól, már jó néhányszor alakult ki fergeteges hangulat, miközben épp ezt nyomtuk a pultban. (Colbas)

Roxy Music - Editions Of You
Szájba kúrt rock'n'roll. (ma-Ugly)

Időrablók - Ma Eljön A Nyár
Ehhez a csodálatos dalhoz rengeteg szép emlék kötődik. Maugli barátom még a közös gimnáziumi évek idején jellemezte ezt a számot úgy, mint az én személyes ars poetikám. Rengeteg Popméter murin játszottuk már, megunhatatlan sláger.
És olykor még a távozni akaró, éppen aktuális múzsát is maradásra sikerült bírni vele. (Gasztro)

The Drums - Let's Go Surfing
Igaz, hogy kb. csak egy éves a szám, de már most egy nagy popbunburnyák sláger, és egy héten legalább egyszer elfütyülöm. (NorB)

GM49 - Bélát Itt Ne Keressék
Nem bírtam volna ki, hogy ne rakjak be magyar számot a kedvencek közé, és ha már magyar, akkor GM49, egyértelmű. Erre főleg a kis pajtásaimmal buliztunk, de általában vadul! (Colbas)

The Long Blondes - Once And Never Again
Erről a dalról mindig az össznépi páros táncolások jutnak eszembe. Ha felcsendült ez a szám, akkor szinte mindenki megfogadta Eddie Argos telitalálatos tanácsát és ellepte a táncparkettet a Popméter közönsége. Tökéletes dal a punettik megpörgetéséhez. (Gasztro)

Hammer Of Gods - Top 40
Szerelem. (ma-Ugly)

Chad VanGaalen - Clinicly Dead
Pár évvel ezelőtt teljesen véletlenül fedeztem fel Chad-et és ezt a dalt. Popméter bulikon, szomorkás hangulata miatt általában a bemelegítő szett alatt szoktam játszani, igen gyakran. Azonban a feszes refrén miatt erre a számra simán el tudok képzelni egy kisebb révületet, egy utolsókat rúgó bulin a hajnali órákban. (el balage)

Panic Radio - It's A Set Up
Jó kis koncertet adtak Egerben, ez a szám pedig nagyon pattog, akár egy kis magyar A-punk! (BokTM)

Yeah Yeah Yeahs - Date With The Night
Popméterhez való szegülésem idején ez volt az a szám, amit bármikor "be mertem rakni" a gépbe. S mindig össze-vissza ugráltam. Ha jól emlékszem, a többiek is. (NorB)

Iggy & The Stooges - I Wanna Be Your Dog
Szex. (ma-Ugly)

Ray Parker Jr. - Ghost Busters
Gyermekkorom kedvenc filmjének betétdala. Egy igazi 50 Ft-os szám, melyet egy kocsmai zenegépen is könnyűszerrel fellelhetünk. Illumináltabb állapotban tök jókat szoktam erre murizni Popméter esteken a szellemekkel. Ja és a filmet pont ezekben a percekben játsza a FEM3 :). (el balage)

Miami Horror - Don't Be On With Her
Ausztrál csilli-villi diszkó, mindig jöhet egy kis füst és csillám. (BokTM)

Datarock - Fa-Fa-Fa
Az első bulik első számai közt volt, még mindig szívesen hallgatom. (BokTM)

The Clash - Rock The Casbah
Popméteres és földi karrierem egyik legjobban szeretett dala. Kevés olyan szám van, amire annyit pattogtam volna fel-le eddigi 21 évem során, mint ez a klasszikus. A Popméter mulatságok nélkülözhetetlen bulibútora, egy olyan szakadtas rugós ágy, ami mindig önfeledt hangulatú ugrálást biztosít. (Gasztro)

Talking Heads - Once In A Lifetime (Live)
Ez a baró funk-os alappal rendelkező szám megunhatatlan, David Byrne pedig jól mondja benne. Bulikon néha már brékelni is sikerült rá. (el balage)

Mindenkinek jó hangolódást az esti bulira, találkozunk a Bíboros emeletén!

2010. október 27., szerda

Múltba révedő Popméter


BokTM, NorB, Colbas és ma-Ugly egyéni mikroblogjai után, a hét folyamán elindult a Popméter virtuális múzeuma is a Tumblr-en. Ha még nem tettétek meg, klikk, és emlékezzetek velünk az eltelt három esztendőre!

2010. október 24., vasárnap

3 éves a Popméter - születésnapi buli a Bíborosban


Rajongók!

Repül az idő, korosodik a Popméter. A 2007-es alakulás óta számtalan bulit bonyolítottunk le számtalan helyszínen; olyan előadókat csábítottunk Egerbe, akik azelőtt csupán a fővárosban voltak elérhetőek a közönség számára, (többféle) rádióműsort vezettünk, és természetesen blogot is írtunk.

Az egyik kedvenc elfoglaltságunk azonban továbbra is a születésnapi bulink megszervezése, ugyanis itt a várakozás mindent felülmúl. A három évvel ezelőtti legendás nyitóbulit egy kiváló hangulatú est követte a Lamantinnal, míg aztán tavaly talán az egyik legütősebb Popméter-rendezvényre tombolhattunk az Egál kistermében WPAHP Petivel és a Datascenttel.

Idén nincs más tervünk, csak szépen, egyszerűen, a valaha volt legnagyobb Popméter-bulit szeretnénk összehozni. Ebben segítségünkre lesz Eger legújabb party-helyszíne, ugyanis idén először fordul elő, hogy születésnapunkat nem az Egálban, hanem a Bíboros vadonatúj felső szintjén ünnepeljük. A vendég DJ-k sajnálatos távolmaradása folytán a Popméter csapat KIZÁRÓLAGOS jogot kapott a féktelen buli vezérlésére, és ennek a veszélyes hatásait talán majd vasárnap délelőtt fogjátok csak tapasztalni. A helyzet ugyanis az, hogy mivel a téli időszámítás október 31-én hajnalban 3 órakor kezdődik, az óráinkat nyomban visszaállítjuk, hogy a kettesre mutasson - és bulizunk tovább, mintha mi sem történt volna!


3 ÉVES A POPMÉTER - SZÜLETÉSNAPI BULI
2010. október 30., szombat

Popméter DJ set
(bokTM, colbas, norB, gasztro, ma-ugly, el balage)

helyszín: Bíboros, felső szint
kezdés: várhatóan 21 óra
a belépés ingyenes!

facebook esemény

2009. október 30., péntek

A legkúlabb szülinapi ajándék # MC Cobramone - I love Popmeter


MC Cobramone nem csupán a régió első számú Ganxsta 'Döglégy' Zoltán rajongója, és jóval több, mint a Popméter közeli barátja. Az ő személyében testesül meg minden, amit nagybetűs Jófejségnek szokás nevezni. Az egri éjszakai élet csupa szív fenegyereke, a vidámság nagykövete, az önfeledt szórakozás feltétlen híve, klubestjeink egyik állandó díszvendége, aki jelenlétével számos rendezvényünket megtisztelte már. Mi több, ő a Popméterhez ezer szállal kötődő Destroy The Plastic Chairs! barkácspop-zenekar (baszod anyád, Sad Kolibries!) zenei képzettséggel nem rendelkező multiinstrumentalistája is! Lénye megkerülhetetlen a posványos egri mindennapokban. Unikális egyénisége nemcsak mindenkori társaságának kedvez, hanem üdítően hat a város vérszegény kulturális életére is. Ahol ő van, oda egész biztosan menőség és derűlátás költözik.

Legnagyobb bánatunkra e Remek Férfi egyetemi elfoglaltságai miatt nem tudott megjelenni a süteményszagú, sörben és pálinkában úszó születésnapi zsúrunkon. Ám mivel szíve vajból van, és kenyérre lehet kenni, megajándékozott bennünket egy egyszerre humoros és mélyenszántó felvétellel.

MC Cobramone - I love Popmeter


Köszönjük, Haver! Hiányod égető volt.

2009. október 25., vasárnap

Október 28: We Plants Are Happy Plants és Datascent az egri Egálban - 2 éves a Popméter

Emlékeztek még 2007. október 31-ére?

Engem ez a nap az őszi szünet kellős közepén talált, a délelőtt ennek megfelelően punnyadással telt, amíg egy népszerű közösségi weboldalon meg nem pillantottam El Balázs üzenetét, miszerint este indie-pop-electro buli lesz Eger Alternatív Fellegvárában, tehát az Egal klubban. És még együttesekre is hivatkozott, amiket kifejezetten bírtam! A nap ezután érthetően nagyon nehezen telt, aztán csak elérkezett az este, és végül BokTm és El Balázs párosa szétrobbantotta a klub kistermét, akkora bulit csaptak; a helyszín pedig megtelt, a székeken állva táncoltak a menő arcok! Nos, hát így indult útjára az azóta már több fronton - DJ-zés, rádióműsorok, blogolás - nyomuló Popméter csapat, és elérkezett a pillanat, amikor már a második életévet kell megünnepelnünk.

Az idei szülinapot a debütálás helyszínén, az Egal kistermében ünnepeljük, és a tavalyi vendég - a Lamantin - után idén már két fellépő is szórakoztatja majd a közönséget.
Fellép majd We Plants Are Happy Plants, amely Bergmann Péter egyszemélyes projektje (róla már több ízben is írtunk), és idén sorra gyűjti be az elismeréseket számos remixéért és daláért. Igazi kuriózum lesz a kisteremben egy élő fellépést látni, nemde?

[UPDATE]

Elkészült We Plants Are Happy Plants első hivatalos videóklipje: redbullmadeingarage.hu

[/UPDATE]


Az este folyamán jönnek még, és DJ-szettel szórakoztatnak a Datascent srácok, akik egy szülinapi mixet is készítettek ez alkalomból, ami innen le is tölthető, a trekklista pedig alább megtekinthető. Ezúton is köszönjük a zsíros ajándékot!




Az ünnepelt Popmétert jómagam és Gasztro, valamint BokTM egy MEGLEPETÉS DJ-vel kiegészülve képviseli majd. Egyszóval: szerda este nincs más választás, csak a Popméter szülinap, lufikkal és pálinkával!

A szigorú tények:

2 ÉVES A POPMÉTER SZÜLETÉSNAPI PARTY

We Plants Are Happy Plants live act
Datascent DJ set
Popméter DJ set (Colbas & Gasztro, BokTM & egy meglepetés DJ)

helyszín: Egal klub, kisterem
kezdés: várhatóan 21 óra
ha 21 óra előtt érkezel a klubba, a belépés ingyenes!

wpahp.com
myspace.com/datascent


Tracklist (Datascent - Popméter szülinapi mix)


letöltöm

Visitor - Los Feeling
Delphic - This Momentary (Le Matos Remix)
IAMX - Spit It Out (Designer Drugs Remix)
Sonny and the Toxic Avenger - Mora
All Leather - I Don't Hate Fags, God Does (Congorock Remix)
Siriusmo - High Together
Sharooz - Adrenalize
Vanessa Paradis - Joe Le Taxi (Patto Remix)
Phonat - Set Me Free (Avicii Remix)
Yoji Biomehanika - Look At The Heaven (Dj Solovey Remix)
Killa Kela - Everyday (Lifelike Remix)
Gathania - Blame It On You (Sidechains Dub)
Danger - 88:88 (Stage 3 'The Club' Danger Edit)
Vitalic - Second Lives
Lazee Feat. Neverstore - Hold On (Stonebridge Edit)
Playgroup - Behind The Wheel (Dj Kicks Electrocash mix)
Schlock! - You Can't Make a Sound
Apparat - Fractales Part 1