
maUgly és Eron Mezza beszámolóit a Tunng és a Los Campesinos! trafós koncertjeiről a Lángoló Gitárokon olvashatjátok.
Los Campesinos! – By Your Hand (via Fluxblog)
pop'n'roll.eger

A brooklyn-i színtérről származó TV On The Radio ezen a lemezén szakított korábbi kísérletezős korszakával. Persze ez nem jelenti azt, hogy az új zenék nem bővelkednek ötletekben, mert nagyon is! Csak a hangzás lett letisztultabb, a dalok lettek "slágeresebbek". Azonban a zenekar továbbra is bravúrosan bánik a különféle stíluselemek (mint: art rock, elektronika, funk, jazz, hip-hop, afrobeat, stb.) ütköztetésével. Az eredmény pedig egy semmi mással össze nem téveszthető TVOTR hangzás, ugyanakkor egymástól teljesen különböző számok, melyek mindegyikében más-más stílusok dominálnak. Mindez sokban köszönhető a csapat zenei agyának (és egyetlen fehér tagjának), David Andrew Sitek-nek.
Történt egyszer, hogy néhány fiatal srác elindította egy nem létező zenekar weboldalát "These New Puritans" néven. Imidzset építettek a kvázi zenekar köré, sztorikat, kamuhíreket találtak ki. Már rajongóik is voltak, amikor még egy dalnyi hangot nem adtak ki magukból. A srácok ekkor már részt vettek különböző zenei projektekben, az oldal népszerűsége adta meg nekik a lökést ahhoz, hogy addigi tapasztalataikat közös számok készítésénél kamatoztassák. Így történt, hogy egy weboldalból zenekar lett. Nem is akármilyen!
A 2006-ban alakult héttagú walesi formáció tavaly elképesztő aktivitásról tett tanúbizonyságot, miután két lemezzel is sikerült előrukkolniuk. Ezek közül a debütáló album ért el nagyobb sikereket, és nem véletlenül. A Ramones-testvérmodellt adaptáló Campesino-kollektívánál nem sok banda írt vidámabb albumot a tavalyi évben. A februárban megjelent Hold On Now Youngster-nél még az időzítéssel sem volt probléma, ugyanis ezt a zenét még a Jóisten is virágzó fák közt megejtett napsütéses tavaszi sétákra teremtette. És milyen érdekes, újra hosszabbodnak a nappalok, melegszik az idő, így ha véletlenül kihagytad őket 2008-ban, idén tavasszal mindenképp pótold be a lemaradást!
Hallottatok már olyat, hogy folk és még progresszív is? Nem?! Esetleg a Dodos-t? Miiii?! Irgum-burgum!
Aki még 2008-ban is azt merte állítani, hogy Svédország a korán sötétedés, a hosszú, hideg telek és a társadalmi jólétben sokáig eléldegélő kispolgárok miatt egy meglehetősen unalmas és hűvös hely lehet, az biztos, hogy nem követi figyelemmel a svéd zeneipart, mely csak úgy termeli ki magából a jobbnál-jobb, elképesztően energikus és önfeledt zenét játszó bandákat. Ezek közé tartozik a Love is All is, mely 2006-ban robbant be az indie-szcénába, Nine Times That Same Song című lemezével. Ezt követte a tavaly megjelent A Hundred Things Keep Me Up at Night, mely méltó folytatása a zenekar sikertörténetének. Az albumon hallható dalok kifogástalan pop darabok, a remek énekesnő, Josephine Olausson hangja olykor az '50-es, '60-as évek -ettes-re végződő lánygroupok dallamait idézi, olykor pedig a Yeah Yeah Yeahs extravagáns frontlady-jét, Karen O-t juttathatja eszünkbe. A Love is All kulcsa a lendületben, a dinamikában rejlik. A gitárok, a szintetizátor és a rendkívül karakteres szaxofon alkotta muzsika olyan energiákat szabadít fel az emberben, hogy egyszerűen muszáj táncra perdülni tőle! A feszes ritmikájú dalok sodrása jókedvvel árasztja el az embert. Ezek után ki ne utazna szívesen Svédországba, mondjuk egy Love is All koncertre?!
A tavalyi egy fiú - egy lány felállású formációk közül a kanadai Crystal Castles-t szerettük legjobban. Ugyan nem ők az elektronikus zenei magasművészet zászlóvivői, sőt vannak kifejezetten gyenge számaik is, de legalább nem hagyományos, amit művelnek!
A tavalyi évet rendszerező listák előkelő pozícióit jó néhány helyen kibérelte magának két brooklyni zenekar. Nálunk a kéttagú MGMT épp, hogy csak leszorult a dobogóról. A gitáros-énekes Andrew VanWyngarden és a billentyűs Ben Goldwasser a szinti-popos, ám egyben űr- és stadionrockos hangzást apokaliptikus szövegekkel párosította össze, közben kínosan ügyelve arra, hogy képi világukkal és megjelenésükkel is beleégessék magukat az emlékezetünkbe. Tavaly hazánkba is ellátogattak, egy szigetes koncert erejéig. És ne feledjük, az év első felében alig telt el Popméter buli a Kids vagy a még szélesebb körben ismert Time to Pretend nélkül!
Újabb "csoda" az angolszász területről az Antidotes című album, mellyel az oxfordi Foals ajándékozott meg minket. Az alig három éve létező bandát nem lehet beskatulyázni egyféle zenei vonulatba sem, repertoárjukban felfedezhető az indie, a poszt-punk és a new rave is. Megszólal a trombita, monoton dobolás és a kissé hisztérikus gitár. Mégis, ha egyféle jelzőt kellene rájuk mondani, akkor az csakis a kissé progresszív "math-rock" lehet. A banda zenei és képi világa egybeforrt, együtt létezik. A klipjeik még inkább segítenek megérteni azt, amit a modern világunkról gondolnak. Szerintünk ez egy nagyszerű, precíz tánczenés album, néhol a Bloc Party-ra emlékeztető elemekkel.
A Late Of The Pier azon kivételes brit zenekarok közé tartozik, akik képesek voltak valami izgalmasan vagányat, fiatalosan frisset alkotni a tavalyi esztendőben. Lemezük igazi stílusparádé: progresszív rock, szinti-pop, art rock, heavy metal, electro, post-punk mind-mind fellelhetők, gyakran egy számon belül is egyszerre, vagy akár egymást követően úgy, hogy az egész így is konzisztens és élvezhető marad. Az a fajta indie-bulizene, ami a táncparketten túl is működőképes, izgalmas hallgatnivaló. Szinte minden egyes újrahallgatáskor bele tudtunk szeretni egy másik számba vagy momentumba. És mindez négy, zavarbaejtően fiatal srác érdeme. Az ő példájuk is jól mutatja, hogy érdemes odafigyelni a fiatalokra, nemcsak a sokadik körüket futó, unalmassá vált, aktualitásukat vesztett, kiöregedett művészekre.
A Popméter szerint az év albumát a másik brooklyni sztárzenekar, a Vampire Weekend jegyzi! Nincs ebben semmi meglepetés, ezek az egyetemista srácok könnyed, légies zenéjükkel egyszerűen meghódították a világ jó ízléssel rendelkező felét. A hangzásuk kapcsán a legtöbben az afrobeatet és a Talking Heads-et emlegetik példaképükként, ám kétség sem fér hozzá, a Columbia egyetem négy diákjából verbuválódott zenekar egyedülállót alkotott. Az A-Punk vicces kis dallama tavaly tömegek fülébe vándorolt be hívatlanul, és ne feledjük, a többi tíz dal sem marad el ettől. A hype nem érte el őket annyira, mint a 2008-as listákon nagy ellenfelüknek bizonyuló MGMT-t, a négy szemérmetlenül uncool külsővel bíró szimpatikus fiatalember lehet, hogy ennek is köszönheti első helyét a Popméter listáján! Várjuk a folytatást!