Az I Was A King kapcsán korábban már esett szó a norvég shoegaze-színtérről. Ezúttal a szcéna másik nagyágyúja, a Serena-Maneesh nevű zenekar legújabb lemeze kerül terítékre. Hogy a tagok mennyire nem kispályásak, kiválóan jelzi az a tény, hogy az első albumukon mindjárt Sufjan Stevens működött közre. Az új anyag továbbra is egészen látványosan és nyilvánvalóan tiszteleg a My Bloody Valentine előtt. Legnagyobb erénye, hogy a zajfüggöny, a torzítás és az effektek mögött príma popdalok lapulnak.
Az S-M 2: Abyss In B Minor című album nyolc rendkívül összetett számot tartalmaz. Ezeket a lenti lejátszófelület segítségével már a megjelenés előtt végighallgathatjuk.
Vannak dolgok, melyek bizonyos fokú érettséget követelnek maguknak. Dolgok, melyek soha nem lesznek menők a gimiben, őszinte szeretetük pedig csak bizonyos életkor betöltésével válhat hitelessé. Ha túl fiatal hozzájuk az ember, akkor koránál fogva képtelen értékelni őket. Ilyen lehet például a tonik, a kaukázusi kefir, vagy akár a Pixies is. Kiskorúak, rettegjetek! Északi irányból norvég támadás közeleg!
Hála az égnek, az oszlói székhelyű I Was A King második, "self titled" lemezén nyoma sincs menőségnek. Ennek ellenére az egyik legnagyobb norvég lap maximális pontszámmal értékelte. Nem is csoda, hisz Frode Strømstad csapatának munkáját olyan előadóművészek segítették, mint Sufjan Stevens, Daniel Smith (Danielson), Gary Olson (The Ladybug Transistor) és Emil Nikolaisen (Serena Maneesh). Ez persze még közel sem ad okot arra, hogy el is higgyük, tényleg csodás a késztermék.
Pedig valóban az! Nagyszerű pop dalokat sikerült enyhén zajos köntösbe öltöztetniük. Köntöst mondtam volna?! Sokkal inkább a legkevésbé cool, elől gombolós, májkrém színű kardigánba. Ráérős tempóban előadott szerzeményeik kiválóan közvetítik a cselekvésre képtelen slacker generáció örök tunyaságát. Ezek az ex-királyok aztán tényleg nem sietnek sehová. Mintha pontosan tudnák, hogy úgyis végighallgatjuk őket.
Az egész lemez úgy szólal meg, mintha a Beach House el akarná hitetni a világgal, hogy ők az új Jesus & Mary Chain. A számok bájos lomhaságának, békés harmóniájának egyszerűen képtelenség ellenállni. Különösen ilyen épphogy karcos környezetben. Természetesen nem mehetünk el szó nélkül az olyan zenekarok tagadhatatlan hatása mellett sem, mint a My Bloody Valentine, a Teenage Fanclub, illetve a Dinosaur Jr. Ez a pompás zenei közeg biztosítja, hogy olyan kiváló dalokat hallhassunk, mint például a California, a Not Like This, az It's All You vagy éppen a Norman Bleik. A legizgalmasabb talán mégis a vontatottan akadozó Hard Luck Bad News, mely azt az érzetet kelti, mintha bármilyen apró, óvatlan érintéstől szinte akármelyik pillanatban darabjaira hullhatna. De mégsem esik szét, mert látszólagos szaggatottsága ellenére nagyon gondosan egybe van építve. Ez pedig rendkívül izgalmas féltést és feszültséget kelt a hallgatóban. Egyszerűen képtelenség rá nem odafigyelni.
Alig több, mint fél óra elteltével azonban óriási csalódás éri a magát kellőképpen érettnek valló zenebuzit: szembesülnie kell a ténnyel, hogy a lemez a végére ért, elfogytak a dalok. De már miért is ne hallgatnánk meg újra? Különösen, ha a cipőbámulás és a napbahunyorgás - a tonik és a kaukázusi kefir keverékével szemben - ilyen elképesztően kellemes egyveleget alkot.
Bejegyzések
