A következő címkéjű bejegyzések mutatása: datascent. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: datascent. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. szeptember 2., péntek

Egy újabb reggel a Tilosban # Felkelők


Hétfő reggel ismét sikerült korán ébredni, majd útnak indulni a Tilos Rádióba, hogy kivehessem a részem D1 (Datascent) és Szefi (Tilos Rádió) 5:00 órakor kezdődő, Felkelők című műsorából egy DJ-szett erejéig.

Legyen szó bulizásról, rádiózásról, rég álltam már a lemezjátszók mögött egyedül (a legutóbbi szereplés a műsorban Berlinrox mellett zajlott), így ez most kifejezetten üdítően hatott, egészen elmerülhettem saját szettemben. Koncepció nem volt - zene viszont bőven -, így a hivatalos műsoridő leteltét követően is folytattam a válogatást, míg a következő műsor szerkesztői meg nem érkeztek.
Élmény volt azt látni, hogy a korai időpont ellenére is mennyien hallgatják a műsort. Ezt a velem szemben lévő monitoron futó chat-ablakon lehetett követni, ahol a (nemcsak magyar) hallgatók örömüket (vagy épp nemtetszésüket) fejezték ki az épp hallottakkal kapcsolatosan.

Ami a zenéket illeti, négy viszonylag új hazai szerzemény is bekerült a lejátszóba a Möbel (róluk itt írtunk), Saint Leidal And The 2nd, Fatime és a Zombie Girlfriend előadásában, melyek egyébként megtalálhatók a 2. magyar lo-fi válogatáson is (ingyen letölthető). Mindezek mellett hallható volt még avantgárd kollázs zene, minimál elektronika, '80s szinti-pop, rock and roll az '50-es évekből, illetve a jelenleg futó irányzatok néhány képviselője is jelen volt egy-egy szám erejéig.

A lehetőségért ismét köszönet jár a műsor házigazdáinak. Budapest legfontosabb közösségi rádiójában még mindig tök jó dolog szerepelni!

A szett az alábbi lejátszó segítségével közvetlenül is meghallgatható (a számok listája indításkor jelenik meg), innen pedig le is tölthető.

2011. július 14., csütörtök

Ismét a Tilos-ban # Felkelők: Berlinrox és el balage


A hét kezdőnapjának kora reggelén BokTM homemade mixe után, július 11-én ismét hallattuk magunkat a Tilos Rádióban, a Datascent Felkelők című műsorában – ezúttal élőben.

A szereplés lehetősége egy budapesti partyban töltött éjszaka dőlt el, mikor is összefutottunk régi ismerősünkkel, D1-gyel, a műsor házigazdájával, aki saját bevallása szerint még mindig nagyon kedveli a Popmétert. Ezen a tényen meghatódva szinte azonnal felvetődött a vendégszereplés ötlete. Így aztán jómagam és a korai Popméter bulik egyik fontos szereplője, illetve a néhai Part Rádió Csapnivaló című elektronikus zenei műsorának lelkes szerkesztője, Dénes (aka Berlinrox) a legközelebbi adandó alkalommal szintén a (korán) Felkelők közt tudhattuk magunkat.

Szettünket reggel 6-tól fél 8-ig játszottuk kisebb-nagyobb elkalandozásokkal, de alapvetően az elektronikus zene jegyében, a barátság hullámhosszán. A palettán fellelhetők érzelmes house zenék, finomabb és csattogósabb (post-)dubstep-ek, oldschool elektronika, chillwave, baleár dallamok és persze némi zajongás, pszichedélia és gitárzene is belefért (mit hagytunk még ki?). Ezek után azt hiszem, nem igazán kell ecsetelni, kiknek ajánljuk a mixet, de lényegében azoknak, akik nem csak az ilyen vagy olyan, szűkebb keretek között mozgó e-zenei stílusok rajongói; vagyis nyitott szellemű könnyűzene fogyasztóknak.

Egyébként az épp adott technikai lehetőségekhez igazodva, Dénes bakelit lemezeivel játszadozott, én pedig pendrive-om húrjait csapkodtam (legközelebb majd cserélünk, vagy kombináljuk ezeket, ahogy alakul). Mixelési tudásunkat annyira nem fitogtattuk, ergo a szett ilyen szempontból itt-ott hibádzik, de ha úgy vesszük - és ezt minden elfogultság nélkül kijelenthetjük - épp ez a tökéletlenség adja az egész szépségét.

Tehát hajrá zenerajongók, nyomjátok meg azt a play gombot! Ha pedig birtokolni akarjátok az anyagot, töltsétek bátran!

Popméter (Berlinrox + el balage) - Felkelők at Radio Tilos FM 90.3 MHz / 2011.07.11. by popmeter

Tracklist:

01 Hot Natured - Forward Motion (feat. Ali Love) / Hot Creations
02 Teengirl Fantasy - Cheaters / Merok
03 Jay haze - I Wait For You (feat. Laila Tov) / Contexterrior
04 Gang Gang Dance - Chinese High / 4AD
05 Daphni - Mapfumo / Resista
06 Washed Out - Amor Fati / Sub Pop
07 Pantha Du Prince - Welt Am Draht (Animal Collective Version) / Rough Trade
08 Aa - Flag Day / Gigantic
09 Kode9 & The Spaceape - Otherman / Hyperdub
10 Black Dice - Chicken Shit / Paw Tracks
11 Instra:Mental - Thomp / Nonplus+
12 The Soft Moon - We Are We / Captured Tracks
13 Gill Scott-Heron and Jamie XX - NY Is Killing Me / XL Recordings
14 Matthewdavid - Noche Y Dia/San Raphael / Brainfeeder
15 Nicolas Jaar - I Got A Woman / Circus Company
16 Memory Tapes - Yes I Know / Carpark Records
17 Sophie Zelmani - If I Could (Version Lindbæk) / Fascinating Rhythms
18 EMA - Grey Ship / Souterrain Transmissions
19 Pantha Du Prince - Welt Am Draht (Moritz Von Oswald The One Version) / Rough Trade
20 Brian Eno - Glitch / Warp Records
21 Kurt Maloo - Afterglow (Frisvold & Lindbæk Mix) / Fascinating Rhythms
22 Tropics - Soft Vision / Planet Mu
23 Lucien-N-Luciano - Melodrama / Cadenza
24 Junior Boys - Kick the Can / Domino

2011. május 31., kedd

Felkelők on Radio Tilos w/ BokTM # Datascent

A legutóbbi Fúzió Rádiós felkérés után újabb fővárosi rádiót vettünk be. Ezúttal a kultikus Tilos Rádió hétfő reggeli műsorába válogattunk. A második Popméter szülinapi bulin megismert Datascent heti rendszerességgel jelentkező adásában, a Felkelőkben ezúttal BokTM vendégeskedett. A mix és az elérhetőségek lentebb megtalálhatók.

Ezen kívül még két örömteli hírrel szolgálhatunk a Datascent háza tájáról.
A jelenleg egy D-vel futó projekt legfrissebb cucca egy igencsak húzós remix, amely a szintén magyar producer, Xilinox aka The Bee új EP-jén, a Straight Insertion-on jelenik meg.

Xilinox aka The Bee - Straight Instertion (datascent Remix) by datascent


A másik örömteli hírünk hogy újra vendégként köszönthetjük majd D1-et Egerben, mégpedig július 9-én, amikor is nemcsak pörgetni fog a Jaffában, hanem az arcpirító nevű Gloryhole tagjaként is bemutatkozik majd. De erről csak később. Addig is hallgassátok meg BokTM válogatását, no meg minden hétfő reggel a Felkelőket a Tiloson.



Playlist:

01. Sleeping Machine - How dim they shine
02. Blackbird Blackbird - Overboard
03. Möbel - office block
04. Com Truise - Cathode Girls
05. My Panda Shall Fly - Freq
06. MGMT – Siberian Breaks (Ed Banger All Stars Remix)
07. Neon Indian - Children of the Revolution (T. Rex Cover)
08. Giraffage - Eschaton
09. Daphni - NPE
10. Bibio - Willenhall
11. Sebastian - Embody (DJ Premier 95 Break Remix)
12. Munk - Rue de Rome (Mickey Moonlight Remix)
13. Memory Tapes - Wait In The Dark
14. Holy Ghost! - Wait See (CFCF remix)
15. Washed Out - Eyes Be Closed
16. jj - Ice

2009. október 25., vasárnap

Október 28: We Plants Are Happy Plants és Datascent az egri Egálban - 2 éves a Popméter

Emlékeztek még 2007. október 31-ére?

Engem ez a nap az őszi szünet kellős közepén talált, a délelőtt ennek megfelelően punnyadással telt, amíg egy népszerű közösségi weboldalon meg nem pillantottam El Balázs üzenetét, miszerint este indie-pop-electro buli lesz Eger Alternatív Fellegvárában, tehát az Egal klubban. És még együttesekre is hivatkozott, amiket kifejezetten bírtam! A nap ezután érthetően nagyon nehezen telt, aztán csak elérkezett az este, és végül BokTm és El Balázs párosa szétrobbantotta a klub kistermét, akkora bulit csaptak; a helyszín pedig megtelt, a székeken állva táncoltak a menő arcok! Nos, hát így indult útjára az azóta már több fronton - DJ-zés, rádióműsorok, blogolás - nyomuló Popméter csapat, és elérkezett a pillanat, amikor már a második életévet kell megünnepelnünk.

Az idei szülinapot a debütálás helyszínén, az Egal kistermében ünnepeljük, és a tavalyi vendég - a Lamantin - után idén már két fellépő is szórakoztatja majd a közönséget.
Fellép majd We Plants Are Happy Plants, amely Bergmann Péter egyszemélyes projektje (róla már több ízben is írtunk), és idén sorra gyűjti be az elismeréseket számos remixéért és daláért. Igazi kuriózum lesz a kisteremben egy élő fellépést látni, nemde?

[UPDATE]

Elkészült We Plants Are Happy Plants első hivatalos videóklipje: redbullmadeingarage.hu

[/UPDATE]


Az este folyamán jönnek még, és DJ-szettel szórakoztatnak a Datascent srácok, akik egy szülinapi mixet is készítettek ez alkalomból, ami innen le is tölthető, a trekklista pedig alább megtekinthető. Ezúton is köszönjük a zsíros ajándékot!




Az ünnepelt Popmétert jómagam és Gasztro, valamint BokTM egy MEGLEPETÉS DJ-vel kiegészülve képviseli majd. Egyszóval: szerda este nincs más választás, csak a Popméter szülinap, lufikkal és pálinkával!

A szigorú tények:

2 ÉVES A POPMÉTER SZÜLETÉSNAPI PARTY

We Plants Are Happy Plants live act
Datascent DJ set
Popméter DJ set (Colbas & Gasztro, BokTM & egy meglepetés DJ)

helyszín: Egal klub, kisterem
kezdés: várhatóan 21 óra
ha 21 óra előtt érkezel a klubba, a belépés ingyenes!

wpahp.com
myspace.com/datascent


Tracklist (Datascent - Popméter szülinapi mix)


letöltöm

Visitor - Los Feeling
Delphic - This Momentary (Le Matos Remix)
IAMX - Spit It Out (Designer Drugs Remix)
Sonny and the Toxic Avenger - Mora
All Leather - I Don't Hate Fags, God Does (Congorock Remix)
Siriusmo - High Together
Sharooz - Adrenalize
Vanessa Paradis - Joe Le Taxi (Patto Remix)
Phonat - Set Me Free (Avicii Remix)
Yoji Biomehanika - Look At The Heaven (Dj Solovey Remix)
Killa Kela - Everyday (Lifelike Remix)
Gathania - Blame It On You (Sidechains Dub)
Danger - 88:88 (Stage 3 'The Club' Danger Edit)
Vitalic - Second Lives
Lazee Feat. Neverstore - Hold On (Stonebridge Edit)
Playgroup - Behind The Wheel (Dj Kicks Electrocash mix)
Schlock! - You Can't Make a Sound
Apparat - Fractales Part 1

2009. szeptember 3., csütörtök

Ausztrál expressz: Redial a Dürerben

"Az Ausztrál expressz című sorozattal időutazást tehet a néző az 1860-as évek Ausztráliájába" - írja a port.hu. A szeptember 11-ei Dürer-kerti buliban, ha nem is a 19. század végén, de a '80-as években annál inkább érezheti majd magát az odalátogató. A bulit a Spinthatshit és a Datascent szervezi.
A fiúk már megunták, hogy mindig csak leírják, milyen fasza is manapság az ausztrál új-electró, ezért úgy döntöttek elhozzák az egyik legfelkapottabb DJ-producert, Redial-t. Bár a legnagyobb baj az ausztrálokkal, hogy nagyon messze vannak és sokat kell várni arra, hogy Európában turnézzanak, azért nagy szerencse, hogy Rob Frier-t nem ötven évesen kell hallanunk, mint ahogy Kylie-t, hanem még épp a legtermékenyebb időszakában. A zenék tele vannak '80-as évek utalással, hosszú, véget nem érő szinti futamokkal és masszív alapokkal, melyekből nem hiányzik az a csúnya hatásvadászat sem.
A házigazda Datascent és Stereo Killaz mellett az Ektiv egyik legaktívabb produkciója, a Tits and Clits és a kollektívás TMX is pörget, valamint az egész pofás zenéket készítő szolnoki Creak.

Redial - She's the Addiction (via Trashbags Kids)


Redial - Valkyrie (via circle.square.triangle)


DatA – One in a Million (Redial Remix) (via redtreath)


Spinthatshit Presents: Redial (AU), Tits & Clits live, TMX, Datascent, Stereo Killaz, Creak

Időpont: 2009. szept. 11.
Helyszín: Dürer-kert
Beugró: 800 HUF