A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zeneajánló. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zeneajánló. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. augusztus 25., csütörtök

A Bioberber és a búbánatos búvár esete


A Bioberber mindig is kilógott a hazai, úgymond menőnek számító zenekarok fősodrából, talán épp azon oknál fogva, mert a zenéléshez való hozzáállása révén az aktuális trendekkel szinte homlokegyenest szembemegy. Nem meglepő tehát, ha a zenekart egyfajta – általuk is felvállalt – uncoolság övezi. Pedig a manapság oly' divatos hálószobapop szellemében Csató József már 2005 óta kreál "bioslágereket" e név alatt. 2008-tól pedig már zenekari felállásban, élőben is ontják magukból sajátos, képekben bővelkedő lo-fi beatdalaikat. (Tavaly nyáron, meghívásunkra Egerben is felléptek.) Nemrégiben pedig új szám született a biolaborban.

A csapat dalnoka ezúttal egy régi témát túrt elő ötletgyűjteményéből. Egész pontosan egy "ős" Bioberber szám került továbbgondolásra otthoni körülmények között, a jól bevált zenebarkács módszerek segítségével. Ahogy legtöbb szerzeményüknek, ennek is megvan a maga kis háttérsztorija. Az egykedvűen, komótos tempóban cammogó, a 90-es évek melankolikus hangvételű alternatív zenéit megidéző dal egy olyan - a depresszióból kilépő - személyről szól, akihez heteken át nem jutottak el a szavak, mintha csak a víz alatt lett volna. Ő a Búvár.

Bioberber - Búvár

A Bioberber egyébként ma este koncertezik testvérzenekaruk, a Hó Márton és a Jégkorszak társaságában, és ha minden igaz, a jókedv, a tánc és a romantika mellett némi bú is vár majd mindazokra, akik ellátogatnak a Szilvuplé-ba.

2011. június 2., csütörtök

Új bútor a hálószobában # Möbel


A hazai popzene hálószobájában még a tavasszal feltűnt egy új bútor. Nem, ez nem tévesztendő össze a Möbelix-féle hétköznapi, silány darabokkal. A Möbel minőségi produktum. Hogy az mennyire lo-fi, amit csinálnak, az vitatható, ugyanis a számok hangzása, kidolgozottsága meglepően jó. De lényeges kérdés ez egyáltalán? Merthogy Lechner Márk egyszemélyes projektje mögé bújva rendre olyan zenékkel lepi meg egyre növekvő hallgatótáborát, ami jó a fülnek, ahhoz nem fér kétség.



A számok visszafogottak, ugyanakkor a sok apró történés, karcos gitár hangocskák, effektek, és a telibe talált, néhol monoton, loop-olt zenei alapok nem hagyják lankadni a figyelmet. Márk szolid éneke pedig szépen simul mindebbe. A zenék tömörek, de tartalmasak. Hallgatásukkor megfigyelhető egyfajta kényszerű egyensúlyozás a hangok és rétegek mennyisége és milyensége tekintetében, némi feszültséget keltve ezzel a hallgatóban. Itt bizony minden pontosan ki van számolva, mindennek megvan a maga helye. Ezzel ugyan a Möbel könnyen bele is zúghatna az undorító sterilitás csapdájába, de a jó zenei ízlésnek és a zeneszerzéshez való hozzáállásnak hála, ezt messze elkerüli.

A hangszerelést illetően néhány dalban a gitár is fontos szerepet kap - és valljuk be, igen jól is áll a Möbel-nek. Azonban egy ígéret szerint a későbbiekben egyre inkább az elektronika-központúság lesz jellemzőbb. Ezt támasztják alá a pár napja megjelent Steps & Rotor című kétszámos mikro-EP felvételei is.



A tegnap folyamán pedig egy új videót is bezúztak az internet képcsövébe, mely egy szomorú hajvágás történetét jeleníti meg, és amelyet - a MOME-n épp végzős – Meat Shot-os srácok készítettek. Érdemes megnézni, mert elég jól sikerült, úgy a klip, mint a zene is.



A Möbel tehát eléggé egyedi színfoltja lehet a hazai színtérnek, ha így folytatja.

A videóban egyébként az énekes-szintis Márk mellett feltűnik egy gitáros srác is. Igen, a Möbel élő fellépései során ebben a duó felállásban adja elő számait. Első koncertjüket nem mellesleg rögtön az A38 tetőteraszán adták az ÚjNautilus irodalmi estjének keretein belül.

A bútor azonban újabb és újabb room-ok után kiált. Így ha minden igaz, hamarosan Egerben is bemutatkozhatnak!

Addig is küldünk nekik innen egy óriási YES!-t. We are waiting for you, Babies!