2011. november 29., kedd

Nyár és ősz a Pásztorvölgyben # Destroy The Plastic Chairs! – Road to Shepherd's Valley


Idén már a harmadik EP-jét adja ki a magyar hálószobaszcénához és az egri indie színtérhez megannyi szállal kapcsolódó Destroy The Plastic Chairs! A legfrissebb anyag címét a próbák és felvételek helyszínéül szolgáló kertvárosi környezet, Eger-Felnémet ihlette. A trió a dalokat egész pontosan a Maugliék garázsában kialakított galériában rögzítette.
A borítót a szintifenomén Mesti kedvese, a rémisztő vezetéknevű Gschwendtner Zsófia készítette.
Az alábbiakban a négy új szerzeményről és a lemezkészítéssel kapcsolatos élményeikről maguk a DTPC! tagjai mesélnek.



"Rengeteg klassz emlék fűződik a Road to Sheperd's Valley-hez. Maga a zenélés, a galéria Mauglyék garázsában, ahol a dalokat felvettük, a nyár, de leginkább a banda tagjait összekötő barátság az, amiért érdemes volt csinálni."
(Mesti)

"Remek időtöltés volt a Sheperd's Valley rögzítése. Különösen, hogy a saját otthonomban élvezhettem a barátaim társaságát. Anyukám türelme, egy piros bevásárlókosárnyi 'hangszer', pihentető cigizések a teraszon és a legtöbbször frissen nyírt fűben, paradicsomtócsa a rövidnadrágom hátulján, sörfoltok a szőnyegen és a kanapén, rendszerváltás előtti Ibusz-plakátok Csehszlovákiáról és Szovjetunióról, a kanapé színes barázdái – nagyjából ezek hagytak mély nyomot bennem."
(Maugli)

"Maugliék garázsa a Pásztorvölgyben tökéletes próbahely lett. A 11-es buszon szállított sörök, a finom vacsorák és az önfeledt ökörködések otthonává vált. A próbák után/közben sokszor kosaraztunk fonalgombolyagokkal,többször is megcsodálhattuk Hapek Tony Hawk-os játékokból ellesett gördeszkatudását és az egyfajta padlásként szolgáló galériájában mindig lehetett valami király kincset találni. [...] Igazi áldás, hogy két ilyen kivételes emberrel vagyok egy zenekarban."
(Gasztro)


1. Heartbreaking News:

"Ez az első olyan dalunk, amibe bevetettük a melodikát is és egyből éreztük, hogy 'megemeli' a számot. Amikor az első perc környékén beindult a dallam, akkor már mindhárman tudtuk, hogy ez egy sikeres próba lesz."
(Gasztro)

"Erről például az jut az eszembe, ahogy az Érsekkert szélén állva Gasztro a telefonján felvett jegyzetét mutatja nekem, meg az is, amit aztán a zenélés közben éreztünk. Izzadtunk ám rendesen!"
(Mesti)

"Azon a próbán, amikor a Heartbreaking News-t rögzítettük, teljesen kisebesedett a tenyerem, helyenként már foszlott róla a bőr, meg minden. A végén már csak portörlőronggyal voltam képes megfogni a hangszerem. Több órán keresztül ugyanezt a dal gyűrtük. Egyébként baromi idegesítően indul, de tényleg."
(Maugli)


2. Flows:

"Ezt a dalt a frenetikus Bikavér ünnepes bulit követő reggel vettem fel, miután Söcsöt feltettem a buszra. A bakelitet idéző sercegést a digitális fényképezőgépem rossz mikrofonja okozza."
(Gasztro)

"Szerintem a Gasztro számról-számra egyre jobb énekes-dalszerzővé válik. Ékes példája ennek a Flows, amelyben például maximálisan kibontakozik mint MŰVÉSZ, értitek. Mondjuk azt a filmet a makulátlan elméről meg a ragyogásról rohadtul utálom."
(Maugli)


3. Cross of Blue Eyes:
"Ebben csak ketten játszunk Mauglival, mert Mesti épp Londonban téblábolt. Nem volt semmi szövegem a gitárdallamra, meg is kérdeztem Hapekot, hogy nem írna-e valamit, mi jár a fejében most? Azt mondta, hogy HALÁL! Aztán leült és 3 perc alatt megírta ezt a gyönyörű szöveget."
(Gasztro)

"Nem tudom, mi van velem, de én tényleg nagyon sokat gondolok az elmúlásra. Nemcsak a halálra, hanem úgy általában mindennek a végére. Emlékszem, a próba után Gasztro lelkendezve mesélte az anyukámnak a konyhánkban, hogy a kisfia milyen szépséges dalszöveget írt. Angolul. Első csalódás. A Halálról. Második csalódás. Hát, nem lennék az anyukám... Ja, és baszki, ez megjelent a Recorder-kazin is, szóval eléggé büntet!"
(Maugli)

4. Magnetic Girl:
"Amikor ez a szám született, rengeteg Magnetic Fields-et hallgattam és sokszor azt kívántam, hogy bárcsak olyan csodálatos dalokat tudnék írni, mint Stephin Merritt. Ez a szöveg kiindulópontja. Mesti védjegyszerű szintijátéka és Maugli hurkapálcikás kacatpop dobolása mindig emlékeztet arra, hogy a 'Destroy The Plastic Chairs!' legénységéhez tartozni legalább olyan örömteli dolog, mintha a Magnetic Fields tagja lennék!"
(Gasztro)

"
Emlékszem, első hallásra nem rajongtam a dal vázlatáért, ezzel szemben a felvétel során folyton ujjongtam, hogy vegyük fel még egyszer, hisz' annyira király ezt játszani!"
(Mesti)


A "Road to Shepherd's Valley" az összes DTPC!-felvételhez hasonlóan természetesen most is ingyen letölthető innen vagy a csapat Bandcamp-oldaláról.

2011. november 21., hétfő

Valami azért igazán történhetett volna # The Horrors


maUgly beszámolóját a Horrors budapesti koncertjéről a Lángoló Gitárokon olvashatjátok.



2011. november 8., kedd

Pete és kis Pete kalandjai Iggy Poptól Debbie Harryig

A kilencvenes években öröm volt gyereknek lenni: volt Turbo rágónk, a kosaraskártya gyűjtés virágkorát élte (és gyerekkorom egyik hőse, Michael Jordan még aktív volt), szinte minden játékboltban lehetett kapni gombfocit és nem utolsósorban ha az időjárás épp lehetetlenné tette, hogy a játszón vagy a grundokon lógjunk, akkor még mindig ott volt nekünk a Nickelodeon. Ez a csatorna mára legendássá vált generációm körében, egy kultikus emlékké, amire szinte mindenki mézédes nosztalgiával gondol vissza. Ki ne emlékezne a Rocko modern életére, a Hé, Arnold!-ra, a Jaj, a szörnyek!-re, a Kablam!-ra, a Ren és Stimpyre, a Fecsegő Tipegőkre, A kifordított fiúra? Ezek mind-mind zseniális rajzfilmek voltak, melyek óriási hatást gyakoroltak pubertás kori előtti (és utáni) fejlődésünkre. Ahogy azt mondani szokás: ezeken nőttünk fel.

A Nicktoonsos mesék mellett a hús-vér embereket felvonultató sorozatok is képviseltették magukat a csatorna programjai között. Az „Óóó, már megint kezdi…”-vel és a narancs szódával elhíresült Keanen és Kel, a tinik problémáival szembesülő és már számítógéppel rendelkező (akkor ez csúcsszuper menőség volt a szemünkben!) Clarissa és az infantilizmus legmagasabb szintjein szórakoztató Pete és kis Pete volt a három kedvencem, de közülük is kiemelkedett az azonos névre keresztelt, répa hajú testvérpárról szóló széria. Mind a mai napig nem találkoztam még csak hasonló sorozattal sem, ami ennyire pontosan elkapta volna a gyerekkor lényegét. Ebben benne volt minden: a „nem akarok lefeküdni, mert a világ másik felén most is játszanak a gyerekek” problémája, a „nem merek táncolni a lányokkal” örök kétsége, a „hogyan találjam meg újra a kedvenc dalomat, ha kezd kimenni a dallama a fejemből?” esete. Hosszasan tudnék még áradozni a Pete és kis Pete-ről, Petuniáról, kis Pete táncoló tetkójáról vagy Artie-ról, a világ legerősebb emberéről, de jelen írás célja, hogy olyan szempontból mutassa be ezt a nagyszerű sorozatot, ami miatt ezen sorokat épp a Popméter blogon olvasod. Ez pedig a zene.

Nyolc-tíz évesen természetesen fogalmam sem volt róla, hogy kik is azok, akik olykor felbukkantak a két Pete oldalán a képernyőn, de amikor három-négy éve újra elővettem kedvenc sorozatom részeit, szépen sorban estek le a tantuszok. A legelső és egyben legkézenfekvőbb zenész szpottolásom Iggy Pop volt. A Stooges legendás énekese kis Pete lány pajtijának, Nonának az édesapját, James Mecklenberg-öt alakította 5 epizód erejéig.
A bohókás, a szomszédok által köztudottan volt rocker apukát megformáló Iggyről kiderül, hogy utálja a kenukat, szeret táncolni és egy alkalommal „Stooge”-nak nevezett egy figyelmetlenül takarító rosszfiút is.

Legemlékezetesebb pillanatait a Dance Fever című részben nyújtotta, amikor az alsósok bálján mindenáron táncolni szeretett volna szeretett kislányával, akit teljesen zavarba hozott túlbuzgóságával. Csalódottságában szóba elegyedett a suli legnagyobb lúzerével, Wayne-nel, aki valami különleges dolgot javasolt neki, majd imádnivaló módon egy menő „Rock on!”-nal biztatta Iggy-t, aki ezek után egy dalt is előadott, de igyekezete nem ért lassúzást.

Ezek után sokkal élesebb szemmel méregettem a mellékszereplőket, és Richard Edson felbukkanása egy sokkal kevésbé evidens felfedezést jelentett. Ő a Valentin napi leszámolás című részben szerepelt, melyben egy matektanárnő iránt szerelemre lobbant karbantartót alakított, akinek a két Pete véletlenül megölte a tintahalát egy diszkosszal. (A sorozat infantilizmusára egy jó példa ez a rész is.) Richard Edson neve ismerős lehet az egyik legkirályabb tinifilm, a Meglógtam a Ferrarival miatt vagy Jim Jarmusch 1983-as kultfilmje, Stranger than Paradise kapcsán. Ezek sem elhanyagolható információk, de a szóban forgó színész életútjának legmenőbb pontját mégis az jelenti, hogy ő volt a Sonic Youth első dobosa és a New York-i post-punk héroszok 1982-ben megjelent első, self-titled lemezén is ő játszott.

A legendás zenekarokból felbukkanó szereplők sorát gyarapítja Michael Stipe is, a nemrég feloszlott R.E.M. énekese, aki egy strandon standoló fagylaltárus figuráját formálta meg egész hitelesen.

Egy másik epizódban a New York Dolls frontembere, David Johansen tűnik fel, mint vadőr, aki épp Buster Poindexter alterego név alatt adott ki szólólemezeket a sorozat ideje alatt. Az X=Why című részben Gordon Ganóval találkozhatunk, mint kicsinált helyettesítő matematika tanár. Gano a 2009-ig aktív Violent Femmes zenekar énekes-dalszövegírója.

A híres mellékszereplőket felvonultató sorozat persze nem feledkezett meg az alternatív zenei szcéna női tagjairól sem, így kaphatott szerepet például Kate Pierson is, a B-52’s énekesnője. Ő egy rejtélyes, vak milliomos nőt alakított, aki állítólag ismeri Mister Tastee-t, a környék mindig fejfedőt viselő, ismeretlen kilétű jégkrémfelelősét. A széria készítői tényleg nem szarral gurítottak, ennek bizonyítéka az is, hogy még a Blondie díváját, Debbie Harry-t is sikerült rábírniuk, hogy ugorjon be egy snitt erejéig a Pete és kis Pete kalandjaiba. Az ominózus jelenetben a két Pete aknakeresőt játszik 3D-ben a szomszéd nénit megszemélyesítő Harry udvarán, aki eleinte elzárkózik, hogy pénzt adjon a fiúk nem kívánatos munkájáért, de végül rábólint a kedves ajánlatra miután a kiskutyáját a levegőbe repíti egy detonáció.

A diákok állandó problémáját bemutató Beteg nap című részben kis Pete iskolaundora odáig fajul, hogy megkér egy élelmiszeriparban dolgozó hölgyet, hogy lejárt szavatosságú tápióka pudingot szerezzen be neki. Ez a segítőkész bűntárs Sarah Shannon volt, akit a 90-es évekbeli indie és shoegaze színtér egyik jeles zenekarának, a nevüket egy Primal Scream B-side daltól kölcsönző Velocity Girl énekesnőjeként ismerhetünk. Két tagjuk a twee pop zászlóshajóját, a Black Tambourine-t is erősítette.

Két sztárszereplő érdemel még említést, az egyikük Suzzy Roche, a 70-es évektől működő The Roches formáció egyik tagja. Ő egy közlekedési rendőr bőrébe bújt a sorozat kedvéért. A gazdag vokálharmóniákban utazó folk testvértrió mind a mai napig aktív. A másik rendhagyó stábtag Juliana Hatfield, aki egy bájos menzáslányt alakított. Nagy Pete bele is zúgott rendesen! Az ő neve elsőre nekem sem mondott semmit, de kis kutakodással kiderült, hogy a 2001-ben feloszlott, bostoni Blake Babies énekes- és basszeroscsaját tisztelhetjük benne, sőt egy időben a Lemonheads tagjai is volt! Érdekesség, hogy a powerpopot játszó Blake Babies „keresztapja” a beat generáció hírhedt költője, Allen Ginsberg. Egy Harvard egyetemi felolvasó esten ugyanis feltette a kezét és kérdését az épp akkor alakult banda egyik tagja, hogy Ginsberg szerint mi legyen a zenekaruk neve? A költő a Blake Babies-t javasolta. Csodálkozunk, hogy a gimis Pete egyből belehabarodott ebbe a lányba?

A fenti popkulturális kavalkád után egyáltalán nem meglepő, hogy a Pete és kis Pete kalandjai nemcsak fizikai valójukban vonultatott fel irdatlanul kúl embereket. A sorozat 4 évada alatt olyan remek zenekarok tisztelték meg egy vagy több dallal is a készítőket, mint a Magnetic Fields (Lovers from the Moon; Why I cry; The flowers she sent and the flowers she said she sent), az Apples in Stereo, a Stephin Merritt fémjelezte The 6ths vagy a Polaris (a főcímben hallható Hey Sandy; a National által is feldolgozott Ashamed of the story I told). Az ismertebb előadók mellett megtaláljuk a soundtracken a 90-es évek Amerikájában az addig alternatívnak számító gitárzenék térnyerésével előtérbe kerülő bandákat is: a Chug (akiknek a Flowers című számuk még a nyári popméter válogatásba is befért), a Fat Tulips, a Nice és a Racecar is ezek közé tartoznak. Ők bár kevésbé ismertek, dalaik tökéletes aláfestést biztosítottak a hamisítatlanul 90-es évekbeli sorozat jeleneteihez. Igazából fogalmam sincs, hogy a Pete és kis Pete készítői hogy tudtak ilyen kis költségvetésből ennyi sztárt, számot és jogdíjat megfizetni, gondolom haveri alapon ment a dolog. A Pete és kis Pete kalandjai tényleg egy önfeledten játékos, indie széria volt, ami sok szempontból jókor volt jó helyen: a független zenék mainstreambe áramlásával esély nyílt egy ilyen sorozatra, amiben két elvarázsolt fiatalember kockásingben és hasonló mintájú vadászsapkában bolondozhatott kedvére az üres suliban, miközben a Tidal wave szólt a háttérben az Apples in Stereótól.

Elmondhatatlanul hálás vagyok a Nickelodeonnak, hogy belevágtak ebbe a projektbe annak idején és képernyőjükre tűzték ezt a mára már valóban legendássá vált műsort. Nekik köszönhetően nyolc-tízévesen sosem unatkoztunk otthon, ha épp rossz volt az idő és tíz évvel később újra sokat segített: megismertetett velem számos olyan zenekart, dalt és albumot (a Magnetic Fields: The Wayward bus című megunhatatlan lemezét is ennek a sorozatnak köszönhetem), ami miatt bátran mondhatom, hogy a Pete és kis Pete kalandjait minden zenebuzzancsnak szívből ajánlom! Az egyik részben elhangzó csodás The 6ths szám üzenetével ellentétben ebből a sorozatból nem lehet kiszeretni.

2011. november 4., péntek

Viszlát, kisterem! - A Popméter búcsúbulija


Híveink!

Mint már mindenki tudja, egy időszak most lezárul Eger kulturális életében, ugyanis 2012. január elsejétől az Egal Cult Club egészen más keretek között működik majd tovább.

A szeptember óta tartó Egal Finálé számunkra legfontosabb állomása jövő szombaton érkezik el, amikor csapatunk is elbúcsúzik fő telephelyétől, a klub kistermétől. A 2007. októberi nyitány óta rengeteg bulit rendeztünk itt, jóformán havonta pörgettük a slágereket, és most egy csodálatos búcsúestet rendezünk - természetesen az összes Popméter-tag részvételével.

Voltak itt amúgy megdöbbentően király esték: székeken táncolás és csöveken lógás, szuper filmvetítések (a legklasszikusabb persze ez), hangos zene esetén a világítás felkapcsolása, folyamatos konfliktusok és hülye számkérések, szilánkok, tócsa, verejték és minden, ami a földalatti őrülettel együtt járt.

Most tehát nyomunk egy utolsó bulit odalent, a lehető legjobban bevált DJ-párosokkal, mint például: az örök klasszikus bokTM & el balage, az élelmiszer-disco két őrmestere, colbas & gasztro, valamint a piros nadrágok és puha kardigánok házasságából életre kelt norB & ma-ugly kettős.

És hogy milyen szellemben búcsúzunk a kisteremtől? Hát erre maga MC Cobramone adja meg a választ, az I Love Popméter című slágeréből kifelejtett négy sorral:

Tele a kisterem
az indiere ráverem
a popra áll a faszom
az elektrót szájba baszom!

VISZLÁT, KISTEREM!
Búcsúzik a Popméter
2011. november 12., szombat

helyszín: Egal klub, kisterem
kezdés: 21 óra
jegyár: pár száz forint
facebook esemény

2011. november 2., szerda

Szerelmes voltam a Varga Zsuzsába # Hó Márton és a Jégkorszak – Dalok a fürdőszobából



Október 31-én a jelent meg Hó Márton és a Jégkorszak debütáló nagylemeze, szerzői kiadásban, ingyen (is) letölthető digitális formátumban. A 38 perces album jó pár száma ismerősen csenghet azoknak az egrieknek, akik ott voltak Marci 2010 -es egri koncertjén. Az akkor még két gitárral fellépő Jégkorszak az Egerben is otthonosan mozgó Szőke Barna társaságában szórakoztatta a Bíboros közönségét. Hó Márton azóta rengeteg érdekes, olykor meghökkentő produkcióval állt elő, gondolhatunk itt a James Blake feldolgozására, vagy az idén mindenkit megbolondító Fluor és Quimby szám összedolgozására.



Időközben elkészült a mostani albumot is bevezető Szeles Mónika EP is, melynek bemutatóján a Popméter is pörgethetett.
A zenekar mindezalatt négytagúra bővült: a megjelent albumon a már említett Szőke Barna gitározik, akit a The Qualitons és a Planet 55 bandákból ismerhettek, a szintén egri múlttal rendelkező Gulyás Kristóf (szintén Planet 55) dobol, és Horváth Kristóf (Live Large) basszusgitározik. A produceri munkálatokat a magyar könnyűzenei életben jól ismert Tövisházi Ambrus (Amorf Ördögök, Péterfy Bori stb.) végezte.
Az album lemezbemutatója december 10-én lesz a Rohamban.


Hallgassátok:





(Egy kis segítség: Az album ingyen letölthető, ha az összeghez nullát írsz, de senkit sem beszélünk le a támogatásról. Sőt, amennyiben módotok van rá, egyenesen buzdítunk benneteket az anyagi elismerésre.)