Nem szeretnénk és nem is kenyerünk arról károgni, hogy Egerben alig történik bármi, ami igazán jótékony hatással lehetne a város popkulturális életére – az egyre ritkábban jelentkező klubestjeinket leszámítva persze. Ehelyett sokkal szívesebben örvendünk inkább az üdítő kivételeknek. Jórészükért újabban egy egri koncertszervező brigád, a már-már irigylésre méltóan tevékeny Emptiness Booking tagjainak lehetünk hálásak. Most végre úgy alakult, hogy az ízlésünk találkozott, és közös együttműködés eredményeképp láthatjuk vendégül a Moffarammes nevű svéd indierock-duót.
A két közeli barát, Samuel Järpvik és Mikael Björklund punkban gyökerező, hektikus zenét játszik. A már közel egy évtizede létező csapat debütálása tavaly szeptemberben jelent meg The Eye of Horus címmel, legutóbbi lemezük, a Cairo pedig idén márciusban. Utóbbit az alábbiakban meg is hallgathatjátok:
A koncert után a Popméter két tagja, BokTM és NorB veszi át az irányítást a lemezjátszók mögül.
Az ingyenes rendezvénynek a város vitathatatlanul legjobb kocsmája, a Jaffa CoolTour Club ad majd otthont.
A Popméter jól bírja az idei iramot, ezért még az év utolsó hónapjára is tartogat meglepetéseket. De még milyeneket! December 10-én, azaz szombaton este a harmadik lemezét turnéztató Hangmás, valaminta Dorozsmai Gergő (The Moog) által vezetett Hammer of Gods ad majd frenetikusnak ígérkező koncertet a Jaffában.
A rendkívül energikus és letaglózó fellépéseiről elhíresült Hangmás a legfrissebb, Ragadozócímű albumával készül leigázni a várost. A csapat élén álló Minda Endrét nem véletlenül tartja számon a szakma Magyarország egyik legjobb, extázisra leginkább hajlamos frontembereként. Modern meséi a sötét éjszakákról nyers szintetizátorhangzással, feszes dobokkal és poszt-punk ihlette gitártémákkal karöltve elevenednek meg a színpadon.
Hangmás – Darabokban
Az este előzenekaraként fellépő Hammer of Gods a hazai indie-színtér legjobbjait tudja a sorai közt – élén mindjárt Moog Gergővel, a dobok mögött Sleeping Machine Petivel, "a witch house magyarországi apostolával", a basszusgitáron pedig az örökkön kúl RocknRolival. Zenéjük hol kíméletesebb, hol könyörtelenebb gitárfüggönyökbe burkolva tiszteleg az indie rock mára már kanonizált legendái előtt, mint például a Flaming Lips, a Sonic Youth és a Dinosaur Jr.
A koncerteket követően a Popméter a Lamantin koncertszervező és rádiós alakulattal együtt pörgeti majd a lemezeket.
HAMMER OF GODS és HANGMÁS lemezbemutató koncert
Időpont: 2011. december 10. (szombat) 20:00 Helyszín: Jaffa CoolTour Club (Eger, Vörösmarty út 25-27.) Belépő: a koncertekre mindössze 500 forint, a fellépések utáni buli pedig INGYENES!
Fontos! A koncertek az emeleten zajlanak, tehát a klub alsó szintje belépő nélkül is látogatható lesz.
Mivel semmi kedvem részletes koncertbeszámolókat írni - van belőlük épp elég -, öt napról meg végeláthatatlanul hosszú is lenne, így inkább pontokba szedve foglalom össze élményeimet az idei Sziget Fesztiválról.
A koncertekről:
a legkirályabb:Dizzee Rascal a feje tetejére állította az egész Szigetet; sejtettem azért, hogy a Dance Wiv Me - Holiday - Bonkers záróhármas mellett lehetetlenség a földön maradni, de ekkora partizást még én se vártam - örökké hálásak lehetünk a Szigetnek, hogy nem dugták el a Party Arénába.
amit előzetesen a legjobban vártam: ide egyértelműen a Pulp kerül, hiszen néhányszor álmodtam már erről, itt meg le is írtam. Nos, Jarvis tényleg szuper és szórakoztató volt, a színpadi háttér meg egyenesen a leggyönyörűbb, amit eddig a Nagyszínpadon láttam. A várva várt katarzis azonban valahogy elmaradt - persze még így is a Sziget második legjobb produkciójáról beszélünk - de mondjuk a hideg sajnos nem rázott ki.
amihez túl világos volt: az Interpolról újra bebizonyosodott, hogy csak sötétben működik igazán. Sőt, ezt például szívesen bedugtam volna zárt térbe, pedig én azért eléggé lelkesedem a szabadtéri koncertek iránt. Paul Banks hajviseletére pedig nincsenek szavak, hogyan viselheti ezt el Helena Christensen?!
ahol először mutogattam rapperek módjára: hát, ez bizony Kid Cudi előadásán történt.
amitől semmit nem vártam, de meglepően szórakoztató volt: a Kaiser Chiefs - pontosabban a frontember, Ricky Wilson - magával ragadott, folyton a kamerának pózolt, futott vagy másfél kilométert a színpadon, mesterien oldotta meg a feladatát.
a legviccesebb: nem én vagyok az az ember, aki tisztában van a Tankcsapda életművének minden részletével, de náluk viccesebb zenekart nem tudok elképzelni. Mióta négy éve láttam őket lángcsóvák és szélgépek közepette, egészen beléjük szerettem. Idén újra belenéztem a koncertjükbe: a színpad okádta a füstöt, Lukács László meg azt is mondta például, hogy "ez itt a szájbabaszott Magyarország"!
cikiség: a 30 Seconds To Mars minden porcikája ciki, kezdve az ötven eszét vesztett lány (és két fiú) színpadra hívásával, a közönség leültetésén át a szuperszexi Jared Letoig. És ezen még az sem változtat, hogy itt láttam először konfettiesőt koncerten.
cukiság: elsőre én is meglepődtem, de Ellie Jackson a La Rouxból élőben egy nagyon aranyos lány! Marináról meg ne is beszéljünk!
Minden másról, pozitívan:
A fesztiválkártya jó dolog, bár főleg akkor, ha minden nap kinn vagy a Szigeten.
A koncerthelyszínek királya az Európa Színpad volt, eddig alig töltöttem időt a nagy domb mellett - idén szinte minden nap megfordultam arra, még akkor is, ha különösebben nem is érdekelt semmi.
A literes fröccsökkel is idén találkoztam először, ezek konkrétan koncertekre lettek kitalálva - lecsavarható, visszazárható, és ha szerencséd van, még a bor is szuper.
Még egy érdekes adalék az italokról (és egy kis morzsa a WC Figyelő blognak): a konténeres piszoárok tetején gond nélkül megáll a fröccsös palack, és a dobozos sör is, óriási kényelmet nyújtván ezzel a vizelő férfiaknak.
Talán az egész Sziget legcsodálatosabb pillanata volt, amikor a vasárnapi White Lies előtt megszólalt a hangfalakból a Gépnarancs filmzenéje. Egy hatalmas mezőn, sötétségben, nem is létezhet szebb pillanat.
A Sziget megközelítése kerékpárral a legideálisabb, a déli híd felől ráadásul a lassan hömpölygő tömeggel sem kell megküzdeni a belépésért. Persze hazafelé nyilván nehezebb, de ha nekem fél 8-kor sikerült, akkor valószínűleg nektek sem okozhat majd problémát!
A legérthetetlenebb kritika a Szigettel kapcsolatban: kevés a magyar, sok a külföldi. Kit is érdekel ez pontosan? Annyira szeretnénk másokkal beszélgetni, de sajnos nem értjük a nyelvüket, vagy mi van?! Bénaság.
Minden Szigeten legyen olyan buli, ahol lehet nyomulni 2001-06 indie slágereire. Én annyira boldogtalan lennék, ha az éjszaka közepén valami hülye hipszterkedést kellene hallgatnom a Helicopter helyett - szóval köszönök mindent Tesco Kecsítónak. Nem mellesleg ő a legteátrálisabb DJ, akivel valaha találkoztam!
Minden másról, negatívan:
Mi ez a köcsögség, hogy letört fákkal és ágakkal vonulunk a Sziget utolsó éjszakáján? Törne le mindnek a keze, de legalábbis szakadna le a karszalagja!
23 óra után szinte alig láttam koncertet, ez így nem egészen van rendjén.
A fentiekből kitűnik, olyan nagyon azért nem akadtak problémáim a Szigettel. Sőt, annyira nem, hogy az eddigi ötből simán ez volt számomra a legélvezetesebb. Hogy miért? Talán mert pont összejött minden: otthonossá vált a helyszín és maga a város, a program kielégítette az igényeimet, végig tiszta volt az idő, és mert amíg diákjegy van, eszembe sem jutna kihagyni egy ilyen fasza bulit.
Bár csak az utolsó nap nézek ki a Szigetre, azért leírtam az Indexen (úristen!!) hogy miket érdemes megnézni a fesztivál ideje alatt. A címhez és az összeegyeztethetetlen tagmondatokhoz egyaránt semmi közöm, mindannyian a CENZÚRA áldozatai. Ne szomorkodjatok!
Mindenkinek megvan a maga története. Szerencsére Egyedi Péter – a nyár során Egerben is fellépő Óriás frontembere, valamint az Isten Háta Mögött zenekar basszusgitárosa – sincs ezzel másképp. Az énekes-gitáros már több éve ír és vesz fel dalokat a fenti név alatt, többnyire hálószoba-körülmények között, akusztikus gitárján finoman szöszmötölve. A lo-fi külsőbe csomagolt számok rendkívül személyesek és már-már fájdalmasan szépek. Régóta dédelgetett vágyunk válik tehát valóra azzal, hogy Peti augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén Egerben is előadja majd dalait. A koncert helyszíne a Bíboros poharazó udvara lesz, előtte pedig a már jól ismert Barkóczi Noémi készíti elő a színpadot, nagyjából hasonló szellemben. Peti széles emocionális skáláját kiválóan jelzi, hogy akusztikus estjein előszeretettel dolgoz fel vicces, nagyon vicces és a legkevésbé sem vicces slágereket; de olykor egykori zenekara, a mára szinte kultikus státuszba emelkedett annabarbidalait is előveszi.
A zenész tavasszal rögzítette az Ez egy ilyen világ című dalát, amelyhez klip is készült. A saját gyártású videóban Peti a nagyszülei otthonának állít emléket. Ahogy a megözvegyült nagymamájával egymásba karolva mosolyognak több mint négy percen keresztül, az egyszerre végtelenül aranyos és, az ismert kontextusba helyezve, borzasztóan szívszorító. Egyszerűségében és őszinteségében felkavaró.
A többi MMAMT-dalt lent meghallgathatjátok, kettőt pedig szabadon le is tölthettek közülük.
A külföldi fesztiválok mostanában rendre kimaradnak számomra, azonban az általam rajongásig tisztelt zenekarokhoz az utóbbi időben mégis jó néhányszor van szerencsém: beszélhetünk itt a tavalyi szigetes Specials és Madness de a bécsi Interpol koncertről is. Idén azonban sikerült minden eddigi nagy nevet felülmúlni, és Bécs helyett észak felé, Krakkóba venni az irányt: július 22-én Morrissey lépett fel a Klub Studioban.
Mintha az időjárás is a hangulatunknak próbált volna kedvezni; az egész napot borult égbolt és szitáló eső jellemezte, a sorbanállásnál pedig már egészen októberire fordult az időjárás - jobb is volt ez így, nehezemre esett volna tűző napsütésben várakozni Moz koncertjére.
Nem sokat kellett várni az első meglepetésre: a koncertterem alig volt nagyobb, mint mondjuk az A38 hajó. Szerencsére mondjuk sokkal inkább széles, mint hosszú, és egy tribünszerű emelvényen még ülhettek is a rajongók, mi pedig alig 15 méterről élvezhettük az előadást.
Pontosan 20 órakor az angol suhancokból álló Heartbreaks csapott a húrok közé, akikről előzetesen semmit nem tudtam, de inkább valami komolykodó alternatív rockzenére számítottam, mintsem Razorlightra emlékeztető '05-ös indie-rockra. Így legalább nem volt unalmas a koncert, bár ebben jelentős része volt annak, hogy a tagok egészen elképesztő dolgokat műveltek a színpadon. Például mindenki csámcsogva rágózott(!), a basszusgitáros lépésről-lépésre lenyúlta a Clash zenekar mozgáskultúráját(!!), az énekesük bántó hangon énekelt(!!!, a dobos pedig egész egyszerűen egy retardált volt. Mindent egybevéve azonban a zenét leszámítva tényleg nem volt unalmas, és szerencsére 30 percnél nem is várakoztatták tovább a nagymester közönségét.
Az átszerelés alatt - ha jól vettem ki - Morrissey kedvenc előadóitól vetítettek videokat, így láthattuk például többek közt Lou Reedet, Nicot, a Sparksot és a New York Dollst is.
20:50-kor egy hosszú, már-már extázisba vezérlő dobszóló és fényparádé közepette megjelent a színpadon Moz, és már indult is az I Want The One I Can't Have: repkedtek a virágcsokrok, rázott a hideg, előjött a libabőr, ennél jobb koncertkezdést én még nem láttam soha, de megkockáztatom, hogy ennek az előadásnak is a legerősebb pillanatairól beszélünk most. Aztán sikerült még inkább lázba hozni a közönséget az Irish Blood, English Hearttal, majd jött a többi szóló-sláger a közelmúltból: You Have Killed Me, I'm Throwing My Arms Around Paris, One Day Goodbye Will Farewell.
Morrissey - I Want The One I Can't Have@ Krakkó, Studio
Morrissey a régebbi albumairól is előhúzott egy-egy dalt, így például a Speedwayt a Vauxhall And I-ről, az Ouija Board, Ouija Boardot a Bona Dragről, a You're The One For Me, Fatty-t a Your Arsenalról és végül az Everyday Is Like Sunday-t a Viva Hate-ről. Közben a fent már említett Lou Reed is meg lett említve egy feldolgozás erejéig (Satellite of Love), és a legújabb Moz-dal, az Action Is My Middle Name is megszólalt, miután a nagymester bemutatta a zenekarát.
Akikről nem csak amiatt érdemes szólni, hogy "FUCK FUR" feliratú pólót viseltek az egész koncert alatt, hanem mert elképesztő erővel és pontossággal nyomták végig az előadást. Már megjelenésre is rendkívül rendezett és jól szituált fiatalemberek látszatát keltették, nagyot lendítettek a produkción aznap este.
A dalokra visszatérve: nem maradt el az a dal, amivel Morrissey legnagyobb hatást gyakorolt a hallgatóságára, nyilván a There's A Light That Never Goes Out-ról van itt szó, ami egy óriási közös éneklésbe torkollt. Előzetesen én is ide vártam a legnagyobb katarzist, ám valahogy ez a monumentalitás kicsit zavarta számomra a dal intimitását - ez szerintem egész biztosan jobban működik a szobában ülve. Ezen kívül még két Smiths-dal szólalt meg este, az I Know It's Over, és zárásként a Meat Is Murder. Utóbbi előtt természetesen nem maradhatott el Morrissey kritikája a McDonaldssal és a "Kentucky Fried Shit"-tel kapcsolatban, de a zenekar fantasztikus ereje is itt volt érezhető leginkább. Miután ugyanis Moz levonult a színpadról, olyan vad hangulat és zaj kerekedett a színpadon, hogy hajlamos voltam azt hinni, miközben a hatalmas gongot ütik, bölléreket lógatnak fel a tetőszerkezetre és a vérükben fürdik a zenekar. Ez persze nem történt meg, de azt azért érezni lehetett, hogy itt valaki nagyon utálja ám az állatok húsát!
Morrissey - Meat Is Murder@ Krakkó, Studio
A ráadás csak egy számból állt, ezt Morrissey azzal magyarázta, hogy másnap egy pszichiáterrel kell találkoznia Varsóban. Hogy ez igaz vagy sem, valószínűleg soha nem tudjuk meg - így a zseniális First Of A Gang To Die zárta a koncertet, ennél nem is kívánhattam volna többet, azt hiszem.
Sokat gondolkodtam, hogy létezik-e még olyan produkció, ami ennél is nagyobb hatással volt rám eddigi életem során; a Smiths igen, nyilván, de hát az megkockáztatható, hogy ők már soha nem állnak össze. Ennyire karizmatikus egyéniség, aki ha egész munkásságát játszaná el, akkor sem bírnám levenni a szemem róla, egész egyszerűen nem létezik. Lehet, hogy nem most volt a legnagyobb formában (persze, hiszen megharapta egy kutya! - tényleg, ez vajon hogy történhetett, annyira kíváncsi lennék?!), már nem táncol a színpadon, egyre kevesebb haját tudja a magasba állítani, életkorunkból fakadóan azonban sokkal hamarabb nem is láthattuk volna őt koncertezni.
Másnap Krakkóban az októberi időjárás augusztusira fordult. Kisütött a nap, mi pedig megmagyarázhatatlanul nagy energiával magunkba töltve autóztunk keresztül a Magas-Tátrán, hogy az éjszaka közepén Egerbe érkezve megünnepeljük ezt az egészet a legjobb spanokkal, a Popméter Haver Buli közepette. Super Moz!
(A fotók saját kézből vannak, a setlist meg itt található.)
A Kanagawa és a Popméter legénysége igencsak mozgalmas estét zárt szerdán. Reméljük, mindenkinek sikerült kipihennie a féktelen mulatozást. (Fényképalbum itt, videók itt.) A több szempontból is izgalmas koncert (egyenruhás közönségre nem számítottunk) és az őrületes bulizást hozó dj-szettek után szerencsére a Jaffából való távozást követően sem állt meg a dilivonat: az est fellépőivel zakatoltunk tovább az egri éjszakában. A hajnalig tartó haverkodás egyik legörömtelibb mozzanata, hogy a hiperaktív és szupercuki basszusgitáros lánnyal, Gaby Feltennel való beszélgetés közben kiderült, hogy van egy szobaprojektje otthon Den Haagban, My Badger Claws néven. Jó-jó, manapság már bárkinek lehet bedroom pop formációja, de a tegnapi remek koncert után érthető módon lelkesen loholtam hazafelé, hogy lecsekkolhassam a füzetből kitépett cetlire firkált soundcloud oldalt. Szerencsére nem kellett csalódnom. A mókás nevű My Badger Claws hat dala ismét bebizonyította számomra, hogy mindig érdemes magunknál papírt és tollat hordani és azt is igazolta, hogy az ilyen szobaprojektek a legtöbb esetben hamar belopják magukat a szívembe. A számok, mint maga Gaby is, igen sokszínűek. A 8-bites zúgással operáló I Has a Sad című dal viseli magán leginkább a Kanagawa (ex-Failotron) keze nyomát. Ha szerdán hiányoltátok az éneket a koncerten, akkor ez a szám megmutathatja, hogy milyen is lenne a Kanagawa énekkel. A Spring Fever karcos gitárhangzását Gaby bájos vokálja teszi tavaszi szellőhöz hasonlóan könnyeddé és kellemessé; a You Make the Forestben a szolid zajfüggöny alatt szitárként ható bendzsó/ukulele meditatív monotonsága a folk világát idézi. A Your Horrible Couch egy gyakori problémát dolgoz fel: a házibuliban kanapén alvás nehézségeiről szóló popdballadában énekel talán a legandalítóbban posztunk holland hősnője. És itt el is érkeztünk a kedvenc "Borzkarmaim" dalomhoz. A Cat Inside már első hallásra teljesen leveszi az embert a lábáról. A félszeg ukulele, a derűs fütyörészés, a játékos furulya és a cukin szerelmes szöveg egyszerűen tüneményes! Az egyik legklasszabb twee dal, amelyet idén hallottam. Végül a lassan hömpölygő, matekosabb, cipőbámulós Hunter Gatherer következik, mely szépen fokozatosan jut el a katarzisig.
A lengyel Who Invented Double Tap után ez a második szobaprojekt az idén, amelyet közvetlenül a név mögött megbújó ismerős írt fel nekem egy fecnire, szóval fiúk-lányok, mindig legyen nálatok kéznél íróeszköz, sosem tudhatjátok, hogy ki szobazenész és ki nem!
Hétfőn este három külföldi zenekar is fellépett az egri Kis Zsinagógában. A rendezvény érdekessége az volt, hogy mindhárom csapat nagyon hasonló elven működik: duó felállásban, dobbal és gitárral játszanak nyers és kraftos rockzenét, nagyon hangosan. Az ének pedig nagy ívben le van szarva. A zenészeknek egyrészt lehetősége sem lenne, hogy még ezzel is vacakoljanak, másrészt annyira virtuóz és izgalmas, amit csinálnak, hogy – bár elsőre talán kissé szokatlan – a dallamokat megismerve nem is hiányzik belőle a vokalitás. Zenei dialógusok három felvonásban: Depakine Chrono, Sabot és Illness.
Mikor a koncert helyszínére, a zsinagóga emeletére érek, a cseh Depakine Chrono már javában zajol. A dobos rendkívül erőteljes (értsd. kikúrt durva) teljesítménye mellett a gitáros játéka már szimplán csak tisztességesnek hat. A koncertet – BokTM mellett – az Illnes tagjai is rögzítették, és nem sokkal azután, hogy a terembe léptem, Emilio már nagyon kedvesen integetett is felém a kamerája mögül.
Az Államok után Csehországban tanyát verő Sabot az épület másik helyszínén, egy lépcsőházi előszobában lépett fel. Az aprócska teremben csak a legelszántabbak nézték végig a műsorukat. A Sabot érdekessége, hogy a dob mellé nem gitár, hanem basszusgitár társul, amelyet Christopher Rankin szólaltat meg. Chris simán elférne akár a Nomeansno-ban is, de ami még ennél is jópofább, hogy a szemüvegét fekete szigszalaggal rögzíti a füle mögötti bőrfelületre. A Sabot zenéje egyszerre agyas és játékos. Hilary Binder dobosról jóformán csak a felsője alól felsejlő mellbimbói árulják el, hogy nő; na és persze, a lábai sem olyan szőrösek, mint egy férfié. A számok között szívesen mesél régi egri élményeiről, a független kultúráról, művészetekről és zenéről, szóval úgy magáról az egész indie-mentalitásról, meg ezek anyagi támogatásáról.
Az angol Illnessről a márciusi koncertjük kapcsán már nagyjából mindent elmondtunk. Az előttük fellépő bandák koncertjének végighallgatása miatt már ők is fáradtabbak voltak kicsivel, mint a legutóbbi egri fellépésükön. Ugyan ezúttal nem tették tönkre a lábdobot, mégis szuper műsort pattintottak össze. Az este három fellépője közül az Illness zenéje volt a legspontánabb és a legkönnyebben emészthetőbb, szóval kifejezetten passzolt is a végére.
Az est zárásakor Hilary a Sabotból udvariasan megkért mindenkit, hogy ha tehetik, támogassák a három csapatot vagy egy sör árával vagy valamilyen hanganyag vásárlásával. A rendezvény legkomikusabb – és egyben legelkeserítőbb – pillanatai következtek ekkor: a megjelentek egymásra ostobán nézve adogatták tovább az útnak indult, még mindig üres fémtálcát, a valamivel gyorsabban kapcsolók pedig kétségbe esve igyekeztek minél hamarabb eliszkolni a helyszínről.
Mikor a pénztárcámat elpakolva, az utolsók egyikeként, leharcolt aggyal és már-már vérző füllel tántorogtam ki a teremből, valaki megpaskolta a hátamat. Természetesen a mosolygós Emilio volt az. Szívélyesen üdvözölt, hogy csacsogjunk egy kicsit. Szegény már csak a legkukább énemmel és a legdöcögősebb angoltudásommal szembesülhetett, de még ennek ellenére is megajándékozott egy hét inches lemezzel – a Fat Bicth zenekarral közösen kiadott splitjükkel. Méghozzá mindezt csak azért, mert tökre kedveli a DTPC!-t. Na, ezek aztán végtelenül kedves srácok! Nem is nagyon búcsúzkodtunk, hamarosan úgyis találkozunk.
Egy Cure-ral kapcsolatos hír számomra mindig örömteli, akkor meg pláne, ha koncertről van szó. S mivel ez nem sűrűn történt meg az elmúlt két évben, így ennek apropóján álljon itt egy amolyan 'kérdezz-felelek' a kétnapos fellépéssel kapcsolatban, amelynek egyébként csak az a hibája, hogy Sydney-ben lesz.
Na, de még mielőtt a FAQ-rovatra sor kerülne, azt még mindenképp el kell mondani, hogy Roberték a május 27-től június 13-ig tartó Vivid Live fesztivál egyik fellépőjeként fognak koncertezni a Sydney-i Operaházban, ami minden bizonnyal különleges lesz. És azért jó érzés ezt kimondani egy több, mint 30 éve koncertező együttessel kapcsolatban.
Vivid Live, 2010.
Egyébként Stephen Pavlovic, a Vivid Live fesztivál idei kurátorának személyes kérésére (2009-ben Brian Eno, 2010-ben pedig Lou Reed és Laurie Anderson felügyelte a rendezvénysorozatot) szervezték le a Cure-t, mert egyszerűen – hozzám hasonlóan – imádja őket, és az együttes a mai napig hatalmas inspirációs löketet ad neki:
"Legalább olyan megtiszteltetés a Cure-t a fesztvál fellépőjének tudni, mint az esemény kurátorának lenni" - mondta 'Pav'.
Lou és Laurie
Na, most már tényleg itt van a The Cure "Reflections" kérdezz-felelek!
Mit fognak játszani? Az első három albumot, teljesen és egészében. Név szerint a 'Three Imaginary Boys', a'Seventeen Seconds' és a 'Faith'.
Hát ez pompás! És a második fellépésen mi várható? Mindkét napon ugyanazzal a 'szettel' lepik meg a közönséget. Kivéve talán a ráadásszámokat...
Milyen felállást várhatunk az együttestől? Mert ugye az elmúlt időszakban hallattunk egy-két pletykát... A mag maga Robert Smith, Simon Gallup és Jason Cooper. Hozzájuk csatlakozik a 17 Seconds és a Faith számaihoz Roger O'Donnel, ill. Lol Tolhurst szintén vendégszerepel a Faith-blokkban.
És mi a helyzet Porllal? Ő nem fog színpadra lépni... rengeteg hírt, pletykát lehetett hallani a Cure-ral való újbóli szakításáról, de mivel hivatalosan ezt senki se erősítette meg, ez továbbra is rejtély.
És a többi ex-cure tag? Ők is ott lesznek? Nem, csak Roger és Lol lesznek speciális vendégek.
Meg lesz örökítve a show? Igen! Méghozzá az a csapat teszi majd ezt, aki a Trilogy-t is szalagra vette. Robert állítása szerint 7-8 kameraállás lesz.
És netán élő közvetítés is lesz?? Nincs róla információ, bár egy kis esély van rá, hogy a fesztivál egyik rádiója, a Triple J közvetít valamit, de hivatalosan még ezt se erősítették meg.
Ez lesz az a show, amelyet majd szeptemberben a Bestivalon is láthatunk? Nagyon valószínűtlen... hogy ezt a három albumot egy estén hallhatjuk, egy egyszeri, exkluzív alkalom lesz.Külön érdekesség, hogy a Doubt c. számuk ezen a koncerten fog elhangzani először!
Robert Smith @ Australia, 1981.
Előreláthatólag így fognak kinézni az esték:
1st set - Three Imaginary Boys 10:15 Saturday Night, Accuracy, Grinding Halt, Another Day, Object, Subway Song, Foxy Lady, Meathook, So What, Fire In Cairo, It's Not You, Three Imaginary Boys, (The Weedy Burton?)
Lineup: Robert Smith (vocals & guitar), Simon Gallup (bass), Jason Cooper (drums)
Interval/Intermission (20-30 minutes)
2nd set - Seventeen Seconds A Reflection, Play For Today, Secrets, In Your House, Three, The Final Sound, A Forest, M, At Night, Seventeen Seconds.
Lineup: Robert Smith (vocals & guitar), Simon Gallup (bass), Jason Cooper (drums), Roger
O'Donnell (keyboards)
Interval/Intermission (20-30 minutes)
3rd set - Faith The Holy Hour, Primary, Other Voices, All Cats Are Grey, The Funeral Party, Doubt, The Drowning Man, Faith.
Lineup: Robert Smith (vocals & guitar), Simon Gallup (bass), Jason Cooper (drums), Roger
Barkóczi Noémi egy szempillantás alatt, szinte a semmiből lett Laura Marling egri megtestesítője. A főiskolás énekesnő "szerda 5" című debütáló anyaga rendkívül friss, március 23-án este került fel egy Bandcamp-profilra, de már pár óra elteltével tőle volt hangos az internet egy jókora szeglete. A következő napokban egyre inkább bizonyossá vált, hogy Noémi méltán kiérdemelte az őt övező hype-ot. A tehetséges énekes-dalszerző akusztikus gitáron írt dalai finomak és emberközeliek, meglepően érettek és kiegyensúlyozottak. Még a bemutatkozó EP legindulatosabb dala, a Reggeli is képes féken tartani vádló érzéseit. A dalszövegek úgy maradnak intelligensek, hogy nem hódolnak be a honi alternatív zene és a vele szorosan összefonódó bölcsésztársadalom hagyományainak, illetve elvárásainak, hanem saját, képekben bővelkedő világot teremtenek.
A pozitív visszhangot kiváltó "szerda 5" című kiadvány bemutatóján, azaz április 12-én Barkóczi Noémi élőben adja elő dalait a Bíboros emeleti termében. A kedd esti eseménynek a Part Café éppen aktuális felelőse, vagyis a Popméter ad majd keretet. A csapat képviselői a koncert hangulatához illő számokból szelektálva melegítik elő a hangulatot, majd folytatják az estét a szokásos menetrend szerint.
Noémi "szerda 5" című kislemeze meghallgatható és ingyen letölthető itt:
Part Café – Barkóczi Noémi és a Popméter
Időpont: 2011. április 12. (kedd), 20:00 Helyszín: Bíboros Poharazó, felső szint Belépés: INGYENES!
Csütörtök este rendhagyó módon egy meglepően aktuális külföldi zenekar adott koncertet Egerben. A brightoni Illness a főváros és Szeged után – az elmaradt kecskeméti időpont helyett – a Kis Zsinagóga kortárs galériában is fellépett. Az angol fiatalokból álló, gitár-dob felállású duó zajos és virtuóz rockzenét játszik, melyet instrumentálisan, punk attitűddel és matekos dallamokkal ad elő. A csapat annyira friss, hogy a Some Vegetable Waste című bemutatkozó lemeze is alig több, mint egy hónapja jelent meg. Szabadon meghallgatható és letölthető itt:
A koncert rendkívüli energiája maximálisan meggyőzőnek bizonyult. A hangzás összehasonlíthatatlanul erősebb és élettel telibb volt, mint a felvételeken. Nagyjából két hasonlóan zajos duó, az inkább karcos No Age és az inkább lendületes Japandroids közé lehetne belőni. Az Illness rendkívül sok lehetőséget rejt magában: Emilio és Spencer egyetlen lemezen annyi témát és ötletet lő el, amennyiből más zenekarok komplett, több évtizedes életműveket építenek fel. Őket hallgatva mégis nyugtalanító hiányérzetünk támad, a dalaik ugyanis énekért ordítanak. Vagy hogy kicsivel érzékletesebb legyek, sokkal inkább ordításért énekelnek. Ígéretük és terveik szerint ez idővel megváltozik majd, ami persze további bizakodásra ad okot. Addig pedig nincs más dolgunk, mintsem türelemmel várni és a BokTM által készített felvételekkel alkalomadtán felidézni a remek koncertélményt.
Március 4-én immáron negyedjére vesszük be a fővárosi éjszakát. A Corvintető, a Klub Vittula és a Fogasház után ezúttal a Mappa Clubban tesszük majd tiszteletünk, ahol pénteken fellép majd Hó Márton és a Jégkorszak, a Rakéta, illetve a Peacetones is. A koncertek után mi szelektálunk majd a legjobb zenék közül egészen hajnalig, úgyhogy mindenképp megéri maradni is.
Az eseményre való hangolódáshoz feltétlenül tekintsétek meg a nemrégiben még csak duó felállásban létező Hó Márton és a Jégkorszak egri koncertjének teljes felvételét! Már csak azért is, mert nemcsak a koncert szervezése, hanem annak felvétele is hozzánk köthető.
Hó Márton és a Jégkorszak, Rakéta, Peacetones és Popméter
Időpont: 2011. március 4. (péntek), 21:00 Helyszín: Mappa Club (Budapest, Liliom utca 41.) Belépés: 500 HUF
A hároméves fennállásunk során sosem tagadtuk, hogy mennyire, de mennyire kedveljük a Hangmás zenekart. A Ctrl+Alt+Del hallatán például még most is könnyedén meg tudunk hatódni, elvégre a dal a korai Popméter mulatságok állandó kelléke volt. A debütáló Funeral Party Budapest számait a mai napig kívülről fújjuk, a Valaki ma este megsérülhet!! című, tavalyi albumot pedig egyenesen az év egyik legjobb hazai lemezeként könyveltük el. A Hangmást egyébként egyszer már vendégül láttuk, méghozzá a 2008-as Part Fesztiválon, ahol a csapat az Amber Smith társaságában lépett színpadra. A Hangmás most a Darabokban turné egyik vidéki állomásaként újra útba ejti Egert, és ezúttal az Egál klubot. Kísérőjük a Kollaps lesz, akikről nemrég már írtunk is. Akinek pedig nem lenne elég a két koncert nyújtotta poszt-punk élmény, az az éjszaka során még jó néhányszor megsérülhet velünk a Popméter muriján a kisteremben.
Hangmás – Katonák voltunk
Hangmás és Kollaps koncert + Popméter
Időpont: 2010. november 17. (szerda), 21:00 Helyszín: Egál klub Belépés: 300/500 HUF
Jó hírrel szolgálunk minden koncertre éhes egri, és persze nem egri, zenebarát számára. A magyarországi lo-fi színtér – mert akár hiszitek, akár nem, már ilyenünk is van – egyik jeles képviselője, a Hó Márton és a Jégkoszak lép majd fel a városban. A helyszín a még kora ősszel is hangulatos Bíboros Poharazó udvara, az időpont pedig szeptember 15., azaz szerda este, fél kilenc.
Hó Márton neve egyébként nemcsak a Hippikiller zenekarból lehet ismerős, a tudatos médiafogyasztók már valószínűleg felfigyeltek az újságírói munkásságára is. Az énekes-dalszerző 2009 decemberében tette fel a netre az első, Kiadatlan Felvételek című dalgyűjteményét, amely mindmáig szabadon letölthető. A számokat szigorúan lo-fi körülmények között rögzítette. Ez ad meghitt hálószobapop-jelleget a hanganyagnak. Az élő fellépések idejére Szőke Barna (The Qualitons, Planet 55) szegődik a zenész társául. A közelgő koncert kuriózumát pedig az adja, hogy az egri esemény lesz a Hó Márton és a Jégkorszak legelső vidéki fellépése. A megjelenés tehát erősen ajánlott. Ráadásul egyetlen petákotokba sem kerül majd a belépő. A koncert előtt és után a Popméter pörgeti majd a lemezeket. Gyertek!
Hó Márton és a Jégkorszak feat. Norbert Kristof – Landslide
Bejegyzések
