Egyedül a twee-pop ellen # Cola Jet Set - Guitarras y Tambores

Olvasók!

Az elmúlt héten ránk köszöntött a tavasz, ennek remélem mindenki örül, végre belebújhattok az izompólóba, és titokzokniban járhatjátok a várost! Már csak valami jó zenét kellene ehhez találni, nemde?

Az igazán naprakész zenebarátok ilyenkor már biztos júniusi lemezeket hallgatnak, ám náluk helyzetüknél fogva előfordul, hogy ebben a verőfényes napsütésben is amatőr gitárzajt és dobpuffogást kénytelenek fülükre ereszteni. A közepesen naprakész zenebarátok is megpróbálják végigjárni ezt az utat, azonban egy idő után rájönnek, egyszerűen nincs más választásuk tavasszal, csak a twee pop.

Az idei szezon befutója nálam tehát a spanyol Cola Jet Set zenekar, akik 2005 után adtak ki idén újra nagylemezt, Guitarras y Tambores címmel. Most leszögezném, a szövegek tartalmáról csak elképzeléseim vannak, egyedül az album címét volt szorgalmam lefordítani (lásd, Gitárok és dobok, gondolom nem volt nehéz).

A banda a napfényes Barcelonából érkezett, három aranyos lány, egy korosabbnak kinéző férfi (aki a frontembernek számító aranyos lány férje is egyben, milyen cukik, igaz?), és egy, az angol gitárzenei hagyományokat külsőségekben kiválóan adoptáló dobos fiú alkotja. A szálakat hátulról pedig az az Elefant Records mozgatja, aki többek közt a Camera Obscura, a Television Personalities és a The School lemezeiért is felel, és amely által futtatott zenekarok iránt a jövőben kiemelt figyelmet fogok fordítani.

És mit hallhatunk hát az albumon? Gondtalan, álmodozós számokat, többnyire a három perces határon belül. A twee kultúra bővebb ismertetésétől most eltekintenék, megtették már ezt mások helyettem, mégpedig igényesen. A Cola Jet Set sem szenved hiányt cuki csíkos és pöttyös pólókból, szoknyákból, az egész produkcióból árad a napsütés és a fiatalság, ahogy az ilyenkor lenni szokott. Csakhogy ellenben az általam eddig ismert hasonló zenekarokkal, ők nem svédek vagy skótok, walesiek vagy angolok, hanem Spanyolország képviselői, ami számomra mindenképp újdonság volt. És hiába volt a tavalyi nyaram meghatározó élménye ez a svéd indiepop-válogatás, amelyet egy, a közepesnél mindenképp aktívabb lengyel zenebarát blogján találtam, a Cola Jet Set bebizonyította, hogy ezt a zenét a spanyol ének még aranyosabbá teszi - milyen kár, hogy semmit nem értek belőle.

És hogy még egy kis finom párhuzamot vonjunk a múlt és barcelonai kedvencünk közt: bár néhány éve csak felületesen mártottam magam bele a spanyol Movida színtér utáni kutakodásba (többek közt persze megtalálva ezt a számot, amely nálam azóta is benne van a világon valaha született három legjobb dal közt), nem nehéz összefüggést találni a nyolcvanas évekbeli spanyol újhullámos zenekarok és a Cola Jet Set között, elég például megemlítenem a Los Modelos-t, és a Noche De Lluvia Madrid című szerzeményt.

A Guitarras y Tambores album legfőbb erőssége a tavaszi hallgatásnál, hogy nyomokban sem tartalmaz melankóliát és ontja magából a jókedvet. Az ős-twee hagyományokkal ellentétben itt nem találunk még minimális zajt sem, maradtak a finomra polírozott csilingelő gitárok, a táncolható dallamok és az elmaradhatatlan, kedves női énekhang. A dalok közül kiemelkedik a címadó Guitarras y tambores, az első klipdalként futtatott (és a 2008-as Euroviziós Fesztivál előselejtezőjében elbukó) El sueno mi de vida, valamint a Chocolate y té. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a Nadie nos va a poder parar című dal akkordjai kéretlenül is Jens Lekman Friday Night At The Drive-In Bingo-ját juttatják eszünkbe. Amelyre persze beindul a közönség Popméter bulin, haha!

Egy szó mint száz, a twee pop számomra továbbra is egy óriási barlang, amelyből egyelőre nem hogy kitalálni nem tudok, csak egyre mélyebbre kerülök benne, de talán jobb ez így mindenkinek. Nálam az idei Tavaszi Lemez címet a Cola Jet Set nyerte, ez a cím pedig jó esélyekkel kecsegtet a barcelonaiaknak egy 2009-es Top 10-es listás szerepléshez is.