2009. február 20., péntek

Tonik és kaukázusi kefir # I Was A King - I Was A King

Vannak dolgok, melyek bizonyos fokú érettséget követelnek maguknak. Dolgok, melyek soha nem lesznek menők a gimiben, őszinte szeretetük pedig csak bizonyos életkor betöltésével válhat hitelessé. Ha túl fiatal hozzájuk az ember, akkor koránál fogva képtelen értékelni őket. Ilyen lehet például a tonik, a kaukázusi kefir, vagy akár a Pixies is.
Kiskorúak, rettegjetek! Északi irányból norvég támadás közeleg!

Hála az égnek, az oszlói székhelyű I Was A King második, "self titled" lemezén nyoma sincs menőségnek. Ennek ellenére az egyik legnagyobb norvég lap maximális pontszámmal értékelte. Nem is csoda, hisz Frode Strømstad csapatának munkáját olyan előadóművészek segítették, mint Sufjan Stevens, Daniel Smith (Danielson), Gary Olson (The Ladybug Transistor) és Emil Nikolaisen (Serena Maneesh). Ez persze még közel sem ad okot arra, hogy el is higgyük, tényleg csodás a késztermék.

Pedig valóban az! Nagyszerű pop dalokat sikerült enyhén zajos köntösbe öltöztetniük. Köntöst mondtam volna?! Sokkal inkább a legkevésbé cool, elől gombolós, májkrém színű kardigánba. Ráérős tempóban előadott szerzeményeik kiválóan közvetítik a cselekvésre képtelen slacker generáció örök tunyaságát. Ezek az ex-királyok aztán tényleg nem sietnek sehová. Mintha pontosan tudnák, hogy úgyis végighallgatjuk őket.

Az egész lemez úgy szólal meg, mintha a Beach House el akarná hitetni a világgal, hogy ők az új Jesus & Mary Chain. A számok bájos lomhaságának, békés harmóniájának egyszerűen képtelenség ellenállni. Különösen ilyen épphogy karcos környezetben. Természetesen nem mehetünk el szó nélkül az olyan zenekarok tagadhatatlan hatása mellett sem, mint a My Bloody Valentine, a Teenage Fanclub, illetve a Dinosaur Jr. Ez a pompás zenei közeg biztosítja, hogy olyan kiváló dalokat hallhassunk, mint például a California, a Not Like This, az It's All You vagy éppen a Norman Bleik. A legizgalmasabb talán mégis a vontatottan akadozó Hard Luck Bad News, mely azt az érzetet kelti, mintha bármilyen apró, óvatlan érintéstől szinte akármelyik pillanatban darabjaira hullhatna. De mégsem esik szét, mert látszólagos szaggatottsága ellenére nagyon gondosan egybe van építve. Ez pedig rendkívül izgalmas féltést és feszültséget kelt a hallgatóban. Egyszerűen képtelenség rá nem odafigyelni.

Alig több, mint fél óra elteltével azonban óriási csalódás éri a magát kellőképpen érettnek valló zenebuzit: szembesülnie kell a ténnyel, hogy a lemez a végére ért, elfogytak a dalok. De már miért is ne hallgatnánk meg újra? Különösen, ha a cipőbámulás és a napbahunyorgás - a tonik és a kaukázusi kefir keverékével szemben - ilyen elképesztően kellemes egyveleget alkot.

2 megjegyzés:

gurkaserpa írta...

az van ezzel a lemezzel, hogy hiába hallgattam meg elég sokszor, mégsem maradt meg bennem belőle szinte semmi. jó helyekről lop, jól szól, meg minden, de a Norman Bleiken kívül igazán jó szám nincs rajta sajnos.

ma-Ugly írta...

elismerem, nem adja magát túl könnyen. de szerintem pont amiatt jó, hogy nem mászik a képedbe. pedig ha az It Hugs Back tetszett, akkor ennek sem kellene gondot okoznia.