2009. november 3., kedd

120 éve született Seress Rezső

1889. november 3-án, pontosan 120 évvel ezelőtt született Seress Rezső, az első és legnagyobb magyar emó. Teljes joggal tudhatja magának e címet. A fasizmus térhódításával Spitzer Rudi néven valóban nem volt fenékig tejfel az egyébként is maximálisan szerencsétlen sorsú zenész élete.
Jobb helyeken, így nálunk is, már lerágott csontnak számít az a tény, hogy a Szomorú Vasárnap az első és egyetlen magyar világsláger. Pontosan tudjuk, hogy Elvis Costellótól kezdve Billie Holiday-en át egészen Björkig jópáran feldolgozták. Seress Rezső pedig ezzel a dalával Goethe Az ifjú Werther szenvedései című műve után újra divattá tudta tenni az öngyilkosságot. A Szomorú Vasárnap hatására a lelki nyavalyások tömegesen vetettek véget az életüknek.

De Seress Rezső jóval több volt, mint egyslágeres csoda. Ki ne ismerné például a Szeressük egymást, gyerekek című örökzöldet? És számos remek dala, mint például az Én úgy szeretek részeg lenni vagy a Szervusz te vén kujon, még ma is tökéletesen megállja a helyét. Pedig Seress Rezső közel sem volt a zongora virtuóza, sőt még kottát sem tudott olvasni. Egyszerűen csak baromi tehetséges zeneszerzőnek bizonyult. Otto Klemperer német karmester például így vallott róla: "Nem muzsikus - csak zseni."
Tiszteletére a kor jónéhány kiváló művésze (Arturo Toscanini, Spencer Tracy, Arthur Rubinstein stb.), a walesi herceg, illetve a perzsa sah és annak felesége is felkereste a Kulacs és Kispipa nevű vendéglátó egységeket, ahol ez a Zseni esténként füstbe burkolózva fellépett.

Tehát nem az Annabarbi, nem a Sammy Sosa Band, és legfőképpen nem a No Thanx fektette le a magyar emó alapjait, hanem maga Seress Rezső. Feltéve, ha létezik egyáltalán ilyen.

"Nekem nem szabad boldognak lenni, / Nekem álom minden csupán." - énekelte a zongora előtt egyik kezében cigarettát tartva, mindenféle pózt mellőzve, teljes őszinteséggel és tiszta szívvel.
Mert valóban így is volt.


Seress Rezső - Engem még nem szeretett senki (Weygand Tibor)


Seress Rezső - Szervusz, te vén kujon (Kalmár Pál)

4 megjegyzés:

colbas írta...

respekt, maUgly!

Trinity írta...

szenzációs írás, linkeltelek :-)

culthero írta...

talán még a The Associates is feldolgozta..nyúvévesen :P.. de legalábbis van egy ilyen számuk..

Adams írta...

ezt nagyszerű volt olvasni : )