2009. október 27., kedd

"Ugyanúgy táncolhatónak érzem a Radiohead-et, mint a Justice-t" - We Plants Are Happy Plants interjú

Már-már megszokott dolog, hogy interjút készítünk egy-egy általunk favorizált, Egerbe látogató előadóművésszel, zenekarral. Ezúttal Bergmann Pétert, vagyis We Plants Are Happy Plants-et faggattuk - többek közt - nemrég elkészült első videóklipjéről, a készülő debütáló nagylemezről, és az eddig elért nemzetközi sikerekről. Az apropó: a fiú október 28-ai Egál klubbeli fellépése.


Milyen élmények hatására fogtál zenék készítésébe? Mi motivál?

Mióta elkezdtem basszusgitáron zenélni, azóta folyamatosan kísérleteztem azzal, hogy milyen zenét tudnék magamtól csinálni. Szóval poén szinten, de azonnal csináltam egy albumnyi számot, természetesen borzalmas volt, főleg hülye szövegek, hamis károgás és csapkodó basszushangok jellemezték. De a lényeg, hogy utána már csak jobbat tudtam csinálni. És ez motivál, hogy mindig egyre többet fogok tudni a zenéről és egyre jobbat fogok tudni csinálni.

Honnan jött a név?

A Radiohead - I Might Be Wrong Live EP bookletjének egy eldugott részén találtam rá elmosódva sok-sok éve és akkoriban folyamatosan egy Radiohead message boardon lógtam, ahol ennek hatására weplants néven írogattam, később pedig az Atarashii (japánul újat jelent) előadónevemet is lecseréltem WPAHP-re.

Hogyan születnek a számok? Vannak olyan hatások (például zenei, filmes), stíluselemek, melyeket tudatosan építesz be a zenéidbe?

Először általában eldöntöm, hogy milyen stílusú, hangulatú zenét szeretnék csinálni, ez általában egy lábdobra felvett alapkörrel kezdődik, amit aztán szépen felépítek, egyre jobban kialakul a pontos hangulat és azon a ponton már tudatosan is el tudom indítani abba az irányba, amit szeretnék. Utána jöhet a kutatómunka, amikor órákig keresek egy-egy effektet vagy filmes szöveget vagy tévéműsorból valami érdekeset, ami illik a zenére.

Az Apollo című számod volt a legnépszerűbb májusban a nemzetközinek számító Hype Machine oldalon. Mekkora jelentőséget tulajdonítasz ennek a ténynek?

Ez volt az egyik legnagyobb sikerem eddig zeneileg, és nagyon örültem neki, hiszen az Apollo egyáltalán nem partyszám és a Hype Machine-on főleg tánczenék jelennek meg. Nagy öröm volt látni, hogy az ember megmutathatja magát valami őszintébbel is, főleg így, hogy ez volt a legnépszerűbb egész májusban.

We Plants Are Happy Plants - Apollo


Mennyire tartós a figyelem a határon túlról? Lesz külföldi WPAHP fellépés?

San Fransiscóról és úgy általában az amerikai városokról/emberekről tudom, hogy szeretik a zenémet, valahogy ott a legnyitottabbak az új dolgokra. Most jöttem vissza New Yorkból és felléphettem volna Minneapolisban, de túl kevés időre mentem ahhoz, hogy beleférjen. Remélhetőleg a következő években összejön egy nemzetközi turné - érdeklődés van.

Hogyan oldod meg a zenéid terjesztését? Tervezel album-hosszúságú megjelenést a közeljövőben?

A loadaimfire.com-on jelentettem meg az első EP-met, ahol annyit fizethetnek érte, amennyit akarnak. Ez arra jó volt, hogy bárkihez eljuthassak, akit érdekel a zeném. De a következő lépés a nagy netes zeneterjesztőkön (iTunes, Beatport stb.) keresztüli megjelenés. Lassan egy éve dolgozom a Twilight Of The Dawn c. albumon, de lehet, hogy az előtt még lesz egy-két kisebb megjelenésem.

Hogyan zajlik egy WPAHP live act? Törekszel a minél élőbb megszólalásra, esetleg vendégzenészek bevonására a jövőben?

Általában otthon órák alatt rakom össze a szerkezetét egy-egy fellépésnek, közben eldöntöm, hogy miket szeretnék használni hozzá pluszban, pl. gitárt vagy szintit. Van egy midi kontrollerem, amin bármilyen szintihangon tudok játszani, plusz különböző effekteket tudok ráprogamozni a potméterekre. A jövőben persze szeretném, ha pár barátommal néha együttesként tudnánk fellépni, de lehet, hogy ehhez nem Magyarország a jó alap.

Voltak korábbi zenei projektjeid? Mi az a Stu Ungarn?

Mint mondtam, az Atarashii-ból váltam WPAHP-é, de persze mióta egyre ismertebbé vált az új nevem, nem engedhettem meg magamnak, hogy a hülyeségem is kivegye a részét a projektből, úgyhogy amikor „rám jön”, valamilyen alteregó alatt csinálom meg azokat a zenéket, amik nem illenek bele a WPAHP hangulatba. Ilyen a Herzhog, ami főleg kemény, buta és kegyetlen zene. A Stu Ungar pedig a progressive trance, house és minimál keveréke, amin belül legutoljára egy összesen 50 perces Razz trilógiát csináltam. Egyszámos projektjeim is vannak persze, ilyen az Econojedra, ami inkább egy rémálom soundtrackje lehetne, és legutoljára amit csináltam, az a Money című számom Gordon Gekko néven.

A Red Bull Made In Garage tehetségkutató program jóvoltából, félezer jelentkező közül te nyerted el a lehetőséget, hogy elkészüljön első hivatalos videókliped. Milyen volt a forgatás? Hol és mikor találkozhatunk majd a klippel?

Ha jól tudom, most már bármelyik nap elkezdhetik nyomni az MTV-n. Imádtam a forgatást, bár életem leghosszabb napja volt: délután kezdtük és reggel fél ötkor még a Margit Híd lábánál forgattunk. De amikor megláttam a klipet, világos volt, hogy megérte. Nagyon örülök, hogy én nyertem el ezt a lehetőséget, remélhetőleg segíteni fog nemzetközileg terjeszteni magamat és a zenémet.

We Plants Are Happy Plants – Sell Your Soul (via ektiv)


Manapság egyre többen kooperálnak énekes hölgyekkel. Hogyan jött a közös munka ötlete Kutzora Edinával (ex-Yonderboi Quintet) és mi lett ennek az eredménye?

Rengeteg zeném van, amihez kitalálom az éneket, szöveget is írok hozzá, csak az a probléma, hogy borzalmasan énekelek. Ilyenkor vagy jön a vokóder vagy valakit megkérek, hogy énekelje fel. Edinával két számot is csináltunk, amik közül a We Should Look Around egy igazi rádióbarát szám, úgyhogy a közeljövőben ezt szeretnénk a magyar rádiókból viszonthallani. Amúgy nem tudom, hogy mikor fogok megint valakit felkérni éneklésre, plusz az utóbbi időben a vokóderről váltottam egy minimális auto-tune őrületre - a Sell Your Soul-ban már azzal énekelek és a készülő albumomon is sokszor használom.

Milyen kapcsolatban állsz az Ektiv-vel? Mi a véleményed az ottani formációkról?

Én voltam az első, akit annak idején megkerestek azzal, hogy szeretnének egy promóciós, bulizós menedzsmentet csinálni, és azonnal igent mondtam, hiszen egyedül nehéz bekerülni a köztudatba és fellépéseket szervezni. A többiek mind az elektronikus zene gyermekei, valakik fidget house-al, mások meg dirty electroval szedik szét a helyeket. Én is szeretek bulizni, de az én ízlésem soha nem volt bulizeneként elektronikus zenére korlátozva, én ugyanúgy táncolhatónak érzem a Radioheadet, mint a Justice-t. Persze törekedni kell a megfelelő arányokra; amit a többiek művelnek, arra egyébként pedig szükség van itthon a klubéletben.

Volt már vidéki fellépésed? Ha igen, milyenek a vidéki tapasztalataid? Jártál már Egerben korábban?

Érdekes, hogy ez lesz az első vidéki fellépésem. De voltam már sokszor Egerben, nagyon sok vicces és jó élményem van, főleg a várban. :D

Milyen zenéket hallgatsz mostanság? Mit szólsz ahhoz, hogy a számodra meghatározó két albumot (Quart interjú: Radiohead - Kid A, Daft Punk - Discovery) a Pitchfork beválasztotta az évtized három legjobb lemeze közé?

Újabban legtöbbször a Blueprint 3-at hallgatom Jay-Z-től, de imádom a remasterelt Beatles-t és a The Wire című sorozathoz készült Tom Waits - Way Down In The Hole feldolgozásokat.
Nem lepődök meg, hogy a Kid A és a Discovery beletartozik az utóbbi idők legjobb albumai közé, mindkettő abban az áldott időben került a kezeimbe, amikor még discmannel járkáltak az emberek és nem egy-egy szám volt meg a hallgatónak az előadóktól, hanem albumként, egészként tudtuk/kellett hallgatni őket. Mindkét lemez legalább fél évig volt a discmanemben és minden nap legalább kétszer végighallgattam őket, minden szám beleégett az agyamba és folyamatosan inspirálnak. Imádom a koncepciót a zenében és hiányolom a fizikai, kigondolt és kerek egész lemezeket.

Radiohead - Nude (We Plants Are Happy Plants Remix)


Daft Punk - Superheroes (We Plants Are Happy Plants Remix)

1 megjegyzés:

pafff írta...

interjús podcastben a WPAHP:
http://www.radiobogre.com/index.php/adasok/34-interju/78-wpahp