2009. június 30., kedd

Deastro - Moondagger


Randolph Chabot Detroit városában látta meg a napvilágot, s már tizenhét éves korára - ahogy ő azt nevezte - űrszimfóniák sokaságát írta meg. Habár igazán egyiket se szerette, mégis ezek az addigi életének egyik legcsodálatosabb dolgai voltak, amit valaha látott, s hallott. S ez az élmény nem is hagyta el őt; továbblépett és álmai zenéit kezdte el komponálni: különös lények, földönkívüliek, hősök énekét.




Mindez öt évvel ezelőtt kezdődött. Azóta a "csináld-magad-az-utcán" minden hangszerrel felvette a harcot, és három űrkazettára való megabájttal áldotta meg az intergalaktikus mezőket (mert imádott alkotni; imádta az emberek nagyszerűségét és nem tudta megállni, hogy valamit ne írjon róluk), szülei űrkabinjában kialakítva saját alteregóját, Deastro-t. Hősünk ekkor döntött úgy, hogy bandát toboroz maga mellé. S megszületett a Holdtőr.




És hogy az albumról is írjak néhány szót: atmoszférikus, shoegaze-ingelős, szintis, new wave-es, dream pop-os.
Ha szereted az M83-at, Dan Deacon-t, az Animal Collective-et, esetleg a Depeche Mode-ot, akkor mást nem tudok mondani, minthogy szúrd le magad a Holdtőrrel.

Deastro - Parallelogram (via Ghostly International)



Ami biztos: uralni fogja a kozmoszt... És 2009 legjobb számcíme is elkelt: 'Daniel Johnston Was Stabbed in the Heart with the Moondagger by the King of Darkness and His Ghost Is Writing this Song as a Warning to All of Us'.

Már alakul az új projekt! Alig várom!


2009. június 23., kedd

Punkméter TV: Balatonszemes '84

Balatonszemes a magyar tenger déli partján fekvő település, valahol Balatonlelle és Balatonszárszó között. A fürdőhely azonban nemcsak Latinovits Zoltán színművész halálának helyszínéül szolgált, hanem otthont adott például egy zenetörténeti szempontból jócskán lenyűgöző rendezvénynek.

Az 1984-es balatonszemesi rock-tábor hasonló szerepet töltött be a hazai punk életében, mint a tudatmódosító szerekben úszó Woodstock a retkes lábú hippiknél. Itt mutatkozott be ugyanis a magyar punk második generációjának néhány sajátosan magyar, mégis üdítően egyedülálló képviselője. Nevezetesen a Herpesz, az Auróra Cirkáló, a Marina Revue, illetve a sorból némileg kilógó Vágtázó Halottkémek is.
Ne feledjük, hogy ekkoriban a "Három T", illetve dr. Erdős Péter "popcézár" áldásos tevékenységének időszakát éljük. Ez idő tájt ilyen nyíltan rendszerellenes produkciókkal a publikum elé állni óriási kúlságnak számított. Minden tiszteletünk ezeké a fiatal, ízig-vérig tökös srácoké.

Valahányszor beleásom magam a hazai underground-kultúra sanyarú sorsába, kénytelen vagyok újra és újra rádöbbenni, hogy egyszerűen nem létezett menőbb zenekar a Herpesznél. Mégsem szeretnék a nagyszerűségükről áradozni, mert (szerencsére) megtette ezt már helyettem más. Egész pontosan a sokak által csak a "nemzeti avantgárd géniuszaként" emlegetett Pozsonyi 'Bucó' Ádám, aki A magyar punk története című művében így lelkesedett a csapat iránt:

"A négy tag - billentyű, szólógitár, dob, ének - mindegyike oly egyszerű természetességgel teszi a dolgát, annyira mentes még a legcsekélyebb pózolástól is, hogy a látvány egész egyszerűen üdítő. [...] Sajátos billentyűfutamokra épülő, nyers, ámde kidolgozott punk-zenéjük egyedi és izgalmas. Későbbi sorsukról semmit nem tudok."

Sajnos, én sem, pedig ezekkel a fiúkkal aztán bármikor baromi szívesen megismerkednék.



Herpesz - Kórház


Az Auróra Cirkáló vadsága számomra már kicsit erőltetettnek tűnik, bár a minden kétséget kizáróan félelmetesen hatásos és energikus előadásmódjuk valóban páratlan. Bótos Kriszta pánikszerű visítozása és őrült szexi halálhörgése nélkül azonban mit sem érne az egész. Ez később, az énekesnő távozásával, be is bizonyosodott. A zenekar megközelítőleg ilyenkor módosította a nevét Aurórára és indult el a középszerűség és a bénaság szupersztrádáján.


Auróra Cirkáló - Fojtogatók


És azt tudtátok, hogy a stílusjegyekre leginkább ügyelő magyar shoegaze-zenekar a Marina Revue volt?
Mellesleg ők aggatták magukra itthon elsőként a "hardcore" címkét. Azóta sem született jobb magyar dalcím, mint a nihilizmussal bőségesen átitatott Robbanj fel te negédes világ.


Marina Revue - Rohad a bolygó


Ilyen felvételek láttán, őszintén remélem, hogy a jövőben minden kedves Olvasónk hazafias büszkeséggel hirdeti majd a magyar punk felsőbbrendűségét. Összeszorul a szívem, valahányszor szembesülök azzal az igazsággal, miszerint a falfirkák tévednek, és a punk igenis halott.
Pedig ebben tényleg nagyok voltunk. Csakhogy a "gengszterváltás" (annyi minden más mellett) nemcsak Horn Gyula miniszterelnökségét hozta magával, hanem a Hétköznapi Csalódások, az Alvin és a Mókusok, a Fürgerókalábak, illetve hasonlóan ostoba társaik globalizált lázadását is. Így ezt is sikerült elbasznunk. Mint annyi mindent már.

2009. június 22., hétfő

Pegase - Echo Of Prince

Tavaly figyeltem fel Pegase-ra, mikor is a Valerie blog promózta két demóját. A Valerie tulajdonképpen a Nantes válasza a párizsi Ed Banger-re. Ha valahonnan, akkor innen érkezhet egy újabb francia invázió. Elég csak meghallgatni a Valerie and Friends kiadványt - mely nemrég jelent meg -, mindjárt érthetővé válik, miről beszélek.
Visszatérve Pegase-ra, a tavaly megszellőztetett számok igencsak jól sikerültek. A Dream Awake különösképp, a kedvenc Without Reasons be is került azonnal egy tavalyi Are You Modern? válogatásomba. Akkoriban tudtam meg, hogy a projekt mögött Raphael áll a Minitel Rose-ból, akik szerintem az egyik legjobb formáció a Valerie istállóban.
Elég csak az Elevator-t meghallgatni. Kellemes szinti hangzás az elengedhetetlen torz gitárral, középtempós electro alappal és Raphael éteri hangjával.
Pegase-nál inkább a dallamvilág és az ének dominál. Tökéletesen passzol a mai trendhez a romantikus, barokkos, 80-as évek hangulat, sok csilingeléssel, azonnal megszerethető dallamokkal. Az I Try To Be You és a Spellbound Girl mellé már most odateszem a keresztet az év legjobb dalai szavazáson.
A számokat hallgatva olyan érzésem van, mintha egy b-szériás "nyolcvanasévek" fantasy (legyen a GOR) zenéjét hallanám. Persze, ez részemről mindenképp dicséret.
Ha kategorizálni szeretném, akkor egyszerűen csak electropop-nak nevezném. Az öndefiníció szerint: powerpop, disco house, new wave. Egyéb közkedvelt címkék a szőrszálhasogatóknak: spacey, disco-electro, retro electro, shoegaze.



A jól sikerült számok mellett, melyek a különböző blogokon már eddig is fellelhetők voltak, elég jó remixek is kikerültek R. kezei alól. Mint kiderült, a jól sikerült Teenagers remix is Pegase műve volt, nem pedig a Minitel Rose-é, ahogy azt sokáig hirdették. Azóta két újabb remix-szel is büszkélkedhet: egy Empire of the Sun és egy MEN átdolgozással.
Összességében a számok igen jók, de még így is csak egy soványka ep-re futotta, ami azért elég jó kezdet.
Egyetlen szomorúságom hogy nem találtam egyetlen mozgóképet sem. Ez remélhetőleg mihamarabb megváltozik.

Én várok. Addig is kövessétek a szivárványt!


Pegase - I Try To Be You


Pegase - Spellbound Girl


MEN - Off Our Backs (Pegase Remix)

2009. június 12., péntek

Printyi-prüntyi # Rainbow Arabia - Kabukimono EP


Nemcsak nekem hiányzik M.I.A., ugye?
Gondolom, nem én voltam az egyedüli, aki tavaly rápörgött a Gang Gang Dance Saint Dymphna című lemezére.
Ugye, nemcsak nekem okozott csalódást idén a Telepathe?
Nyilván mindenki tűkön ülne, ha kiderülne, hogy Dan Deacon világzenei vonalon folytatná pályafutását. Pedig szó sincs erről.

De, hé, emberek, van itt azért valami a számotokra!
Már a lemezborító is meseszép:


Legyetek vele mérhetetlenül boldogok!




Rainbow Arabia - Omar K

2009. június 9., kedd

Isolated City - új Empire Of The Sun klip

...the most isolated city in the world - olvasható a zenekar blogján az ausztrál városról Perth-ről, ahol a klipet forgatták, és ahonnan egyébként a zenekar tagjai is származnak. Őszintén, szívesen élnék azon az elszigetelt környéken...
Ausztrália egyre jobb hely, a kengurus kontinens rengeteg izgalmas zenekart adott nekünk manapság. Innen jött a Miami Horror, a The Presets, vagy a Cut Copy és persze az Empire of the Sun, akikről már áradoztam korábban, de az új klipet mindenképp ajánlom nektek, leginkább azért mert szép színes. Tőlük megszoktuk már az extrém jelmezeket, a színkavalkádot, no meg a nem mindennapi helyszíneket, de a mostani videó fényességével nem tudok betelni. Az egész egy izgalmas kalandjátékhoz hasonlít, amiből megtudjuk, vajon Littlmore, a kalandor legyőzi-e Steele nagyurat, ami elég nagy meccs, ha belegondolunk. Képzelt lényekben a fiúk verhetetlenek.



A Standing on the Shore-ról annyit, hogy az album nyitódala, és leginkább ez a szám emlékeztet Littlemore előző projektjére, a Pnau-ra. Több elektronika, és hozzá feszes ének. Mindig az Embrace című szám jut róla eszembe.